Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 9. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1964)
Sárosi Bálint: Népi hangszerek
Duda. I. A hangszer egyetlen általánosan használt neve: duda. Szótáraink szerint a szó feltehetően az oszmántörök düdük származéka s talán délszláv közvetítéssel került a magyar nyelvbe. Gyakori a kecskeduda , "bőrduda , kutyaduda , kutyabőrduda /sőt kutyafuruly? / elnevezés is* ahol a szóösszetétel első fele a hangszer tömlőjének anyagit jelzi. Bégebben az ugyancsak nemzetközi gajd , gajda , valamint a magyar tömlősíp megjelölést is használták. Hitkán a duda harmadik nemzetközi neve, a csimpolya is előfordul a köznyelvben. A duda sípokból, bőrtömlőből és fuvószerkezetből áll. A magyar dudának három sípja van: a rövid kettős sippá egyesített prím és kontra ,valamint egy hosszabb basszus síp, az un. gordó . Az általános típus az, aminek tömlőjét szájjal fújják fel. Kézifújtatós dudára csak Kiskunhalas tájékéról /Alföld/ és Délsomogyból van szórványos adatunk.^II. A duda anyaga fa és bőr. A fából készült részek közül a sipszár vagy billegető a legfontosabb. Kz a duda kettőssípja, ami gyakrabban egy darabból ritkábban két egymásmellé szerkesztett facsőből készül. Anyaga, mint általában a duda farészeió, többnyire szilva, bodza vagy juharfa. Az egy darab, előbb csak baltával durván lefaragott, hengeres 40-50 mm-nyi átmérőjű, araszmyi /220-230 mm/ hosszúságú száraz, csomó nélküli fába 7-8 mm átmérőjű kézi fúróval két párhuzamos hosszanti lyukat fúrnak, amit egymástól 5 mm-nyi fal választ el. A fa felső végén kb. 20 mm hosszúságú, 25 mm nyi átmérőjű hengeralakura faragott és lecsiszolt vastagodást hagynak, ez a sípszár csapja,amivel a dudafejb e illesztik. A többi részt úgy faragják le,hogy az nagyjából hosszúkás téglalaphoz hasonlítson. A téglalap elülső felső balsarkán mogyorónyi kiemelkedést hagynak - ebbe fúrják a dallamsíp "bolhalyukát w . A dallamsíp vagy prím általában a játékos balkeze felől esik. Kivételesen azonban balkezes hangszer is
