Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

mivel minden munkából többet kellett végeznie ilyenkor.Nem fogadták el azonban, ha rokonuk, szomszédjuk, komájuk, jő barátjuk volt a lakodal­mazó, tehát olyasvalaki, akinek lakodalmára egyébként is elmentek vol­na. Jobbmóduak nem foglalkoztak gazdasággal, nem voltak rászorulva és nem is vették volna el akárkitől, szegényebbtől a pénzt. Kevésföldűek, amellett mesterséget folytatók űzték leginkább, Domokos Ferenc pl.ács­mester voltjBeke János vasutas. Gazda 24 és 48 órás lakodalmakban egy­aránt volt, jobban mondva az számított lakodalomnak, amit gazda rende­zett meg. Annyi volt a különbség,hogy nagy lakodalmakba a leghíresebb, nagyobb tudású gazdákat hívták,akik ennek minden csínját-bínját ismer­ték, kisebb 24 órásat le tudott vezetni kevesebb tapasztalatiak rendel­kezőgazda is.A lakodalom nélküli esküvést éppen a gazda hiánya külön­böztette meg a kisebb szabású lakodalmaktól. "Násznagy ", "násztár^ Násznagynak elsősorban a vőlegény keresztapját hívták, hogyha megoszlott a násznagyi funkció hadikfalvi szokás szerint közte és a násztárs közt, akkor mindkét, tehát kereszt- és bérmaapa tisztséghez jutott. Ha a keresztapa nem élt, nagybátyját szoktak elsősorban hívni helyette. Feladatuk többoldalú volt. Mind a polgári, mind az egyházi esküvőn a násznagy feladata volt a tanúskodás, e funkció mictt "bizonr­ság"-nak is nevezték. A másik feladat, amit leginkább csak nagy lako­dalmakon szoktak a násznagyok teljesíteni: az első napi ebédnek saját házánál való elkészítése, saját költségen, valamint a nagy lakodalmi kalácsnak az elkészíttetése. Mindkét ajándék igen költséges volt, ezek csupán a 48 órás lakodalom jellemzői. A közvélemény szerint jelentős okként szerepelt a 48 órás lakodalmak elmaradásában, lerövidítésében, hogy a násznagy nem bírta e terheket magára vállalni.Hadikfalván abban az időszakban, amelyet gyűjtésünk felölel, megosztották a násznagy kö­telességeit a "násznagy* 1 , és "násztárs" között éspedig a násznagy gon­doskodott az ebédről, a násztárs a kalácsról{Ezért nevezik Hadikfalván nász társkalácsnak, a többi bukovinai községekben násznagykalácsnak. ) A hadikfalviaknak ez az újítása hozzájárult ahhoz,hogy a 48 órás lako­dalom legtovább náluk maradt fenn a bukovinai községek közül. - Érde­kes módon a 24 órás lakodalomban, ahol nem volt sem násznagy ebédje, sem kalács, sokkal kevésbé nevezték násznagynak a keresztapát, annyira összefüggött tisztsége a két mondott ajándékkal. A násznagyot a lako­dalomban nagy megbecsülésben részesítették, "násznagy uram" volt a neve,

Next

/
Thumbnails
Contents