Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)
Kgyházi avatás Az új asszony ezalatt elment a reggeli misére, hogy ott a pap "beavassa" az asszonyok közé. A templom tornácában megállt, a pap kijött, imádkozott,a stólát a kezére tette, majd bevezette az oltár elé, gyertyát adott a kezébe, még könyvéből imádkozott reá. Násznagykalács vagy násztárskalács meghordozása "Mentek a násztárskalác s után".A lakodalom utolsó szertartásos felvonulása, Résztvett rajta az új asszonyon és emberen kívül a vőlegényes ház násznépének nagyrésze, a tisztségviselők is, az örömszülők nem. A zenészek muzsikáltak, az új asszony és ember kezében pálinka volt "az utcán ki vadnak állva nézők... azokat megtisztelik".A násznagy és násztárs házához megérkezve, a gazda ment be legelőbb majd a vendégek egy része, más részük kintrekedt. A gazda elmondta jövetelük célját, majd letérdeltette népét és közösen elmondtak egy Miatyánkot, Odvözlégyet, Hiszekegyet vagy Drangyalát. Imádság után mentek csak a kalácshoz. Az idősebbek egy-egy pohár pálinkát ittak, a fiatalabbak egykét fordulót táncoltak.Indultak vissza a vőlegény házához. "Kivették a kalácsot". Egy nagy erős ember a fejére tette és táncoló lépésekkel indult el vele. Jobbról, balról fakardosok kísérték, védelmül a részegek támadásai ellen, továbbá néhány hasonlóan nagyerejíí ember, aki elfáradt, felváltották. A vendégek közül a menyecskék,asszonyok, elsősorban a legszebb öltözetuek táncoltak a kalács előtt. "Az utca tele volt néppel, az a bő rokolyák egyik a mást érték, az terült, aj de szép volt!" "ó, de szép volt!" - így lelkendezett egyik adatközlő. "Repült a szoknya", "ott tánc, hogy a rokolya a fejünkön járt". "Fejiken volt a szoknya", táncuk a széles bukovinai utcákat betöltötte.Énekeltek is, a zenész muzsikált. A tánc és muzsika az utcák sarkaira összpontosult: minden keresztútnál megálltak, s a hordozó "megtáncoltatta" a kalácsotfordult vele néhányat, s a nép is ilyenkor táncolt a legjobban. Az "édesanyám rózsafája" kezdetű nótára táncoltatták a kalácsot. Tánc után a gazda inditott, haladtak tovább. "Megkerülték a falut" az új asszonyt és a kalácsot mutatták mindenkinek. A menetet alakoskodók is élénkítették. Megérkezve a lakodalmas házhoz, a gazda "bemondta" a kalácsot, letette az asztalra az örömszülőknek és ebédkor mindenki kapott belőle. Legalább "egy kockacskát" akart belőle minden lakodalmas, ugy hogy valósággal megrohanták, tépték ki az ágakat belőle,ágastul vitték el a süteményt, ha lehetett haza is vittek belőle.