Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

akkori vezetőség értesitette a lentlévőket, hogy ma is éhségeztrá;kot kezdünk. Hát ez komolyabb volt, mint a harmincnégyes, mert itt bizony aztán csak az jutott, amit az ember még elvitt kedden délután, úgyhogy már szerdán, csütörtökön voltak akiket kiköllötött hozni, annyira éhe­sek, fáradtak és aléltak voltak.De eredmény akkor is semmi, amiko- be­fejeztük, pénteken délelőtt tiz órakor kezdtük meg a kiszállást, cato­naságggal, csendőrséggel körül vót véve az akna, leszámitva azokét, a­kik már az előző napokban kiszátak, még azér maradtunk jócskán,aíik ki­tartottunk végsőkig,de eredményt nem értünk el.Az eredmény annyi volt részünkre, hogy akkor egy jó csomót, szám szerint nem tudnám megnőnda— ni - elhocsájtottak, úgyhogy pécsi ós országos viszonylatban ások az elvtársak munkát nem kaptak annak idején seholse. Bátai Sándor 55 é« Vasas II. 1962.VI.13. (A szülei falutól szárnaznak, apja szilágyi, anyja hosszuhetényi. 30 évet dolgozott a bányában.) A meseanyagot Kovács Ágnes rendezte sajtó alá. (Szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents