Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

BARANYAI BÁNYÁSZOK MESEI ÉS ELBESZÉLÉSEI Hát a bányászoknak: as a sorsuk, naponkint elviszik az utolsó kenT-erüket, Sít azért mondjuk, hogy az utolsó kenyerüket, mer ha leszállnak, azt aem tuggyák, hogy visszajönnek-e, vagy sem. Sziigyártó Rendelné 77 éves Borbálateitp 1562^1.10. 1. / A kószán felismerése Az öregek nem is tutták, hogy aeiyik a kőszén; fával tüzeltek régen, ugye. És aztán sütöttek krumplit tuggya. És akkó ugy körülrakták ilyen fekete kőv £s krumplit siltcttek és ez meggyulladt körülötte és a krumpli nem volt jó azért, aert a széntü ilyen büdös lett, ilyen kénes szaga lett. És akkó fogta az egyik, ilyen követ és rávárta arra a parázsra act a követ, a^tán otthagyta és mire visszamentek egy idő múlva egy izzó lángban égett a kő. így tudták meg, he ;y koszén, amit körülraktak. Àz nem vót bányába lenni, naneia kint, szabadon, ahol ilyen táró lett volnfi. : fát szedtek és sütöttek maguknak krumplit a favágók. Sümegi Ferencné 64 é. Eelsóbánom 1962.V.18. 2. / Az Isteü is aegbocsáj

t Valamikor ugy vót a bányába ugye, hogy a bányászok megvótak szokva a káromkodáshoz, ügye akkó vótak olyan emberek, akik aszt aonták nekik, hogy; - Hát ember, mér káromkodik annyit? Aszt mongya; - Nekünk muszáj - aszt mongya - mer mi állandóan bányamélyber. vagyunk ás nekünk az isten is megbocsájt. Ez vót a káromkodásra a szóbeszéd. Plaszauer János 55 é. Vasas I. 1962.71.13. (Plaszauer: 35 évet dolgozott bányában.)