Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

eladták. Egy ember beállt, s úgy adogatta ki. Sokszor gyerekek végezték. A veremben levő kosárral meregette a gabonát. Kint zsákba öntötték. A verem fenekén s a fal melletti szívós gabonát polyván megszárították. Azonban sokszor megzsizsikesedett, s a jószággal etették meg. A ponyvát napos helyre terítették. Ráöntötték a szívós gabonát. Búzakapar óval, búzaterigetővel (XXIX. t. 1—4) vékonyan elteregették. Időnként húzó- és tolómozgásokkal kevergették. Teljes száradás előtt a ponyva két sarkát megfogták, s mindkét végétől a közepéig felhúzták a rajta levő szemet. Így a gabona egy csomóba került. Azután ismét szétterítették, majd kevergették. Száradás után a szemet a ponyván összehúzták és kézirostával kirostálták. Ha sok volt, ketten is rostáltak. A rosta szemetjét kivetették. A tiszta szemet egy edénybe gyűjtötték, s amikor megtelt, zsákokba öntötték. Ha a dohos szaga elment, vagy a malomba, vagy a kereskedőhöz vitték. Ha nem ment el a szaga, megmosták. Nagy mosóteknőbe tették. A teknőt a kút melletti vályúra helyezték. Vizet húztak rá. Két kézzel mosták, s két tenyér között dörzsölték. A víz tetejére került szemétnek, üszögnek a vastagát kézzel lehányták. Mosás után a vizet a teknő sarkán kiöntötték. Ismét húztak rá vizet, s ismét megdörzsölték. Annyiszor ismételték meg, míg tiszta nem lett rajta a víz. Az utolsó vízből tésztaszedővel szedték ki a megmosott búzát. Az utolját kézzel rakták a szedőbe. A búza mosását gyorsan végezték, mert különben átázott a búza s nem győzték szárítani. Ügy szárították, mint a veremből kiszedett vonult búzát. Orosházán a földbe ásták a gabonavermeket. Leggyakrabban körtealakúra csinálták. A nyaka fokozatosan keskenyedett, s szája szűk volt. Volt olyan is, amelynek bő szája lefelé állandóan szélesedett. Az ilyen szájára kétsor akácderakakat fektettek s azokból képezték ki a száját. A faderekakat lefödték. Mindkét változatnak kerek fedele volt. Tapasztás után kiégették. b) Hombárok A gabonavermek mellett a pusztán hambárokba is tartották a gabonát. Az 1900-as évek előtt cletösháznak hívták. A tanyától 3—4 ölnyire építették a tűzveszély miatt. Rendszerint olyan helyen állt, ahol szemmel tarthatták. Falát vesszőből, lécből, deszkából és vályogból készítették. A pusztán egyidőben vesszőfalú és vályogfalú hombárok is voltak. A vesszőhombár inkább a Tisza közelében terjedt el. Hódmezővásárhelyen szerezték be. Az első világháború előtt a város piacán még lehetett látni hombárt. A várostól távolabb eső részekre a makói vásárról húzatták. Összeállítva árulták. A vásáron árult hombár fenekét nem deszkázták ki, s ajtó sem volt rajta. Teteje sem volt. Bolondkocsi-féle alkalmatosságon húzatták haza. Gyakran többet is húzattak egy kocsin. A tanyában vagy téglára, vagy oszlopokra állították. A fenekét kideszkázták, ácsajtót készítettek, s zárral látták el. Majd födélfákat raktak rá és belécelték. Azután kézicseréppel duflán befedték. A gerincét eleinte zsindellyel, később dudacseréppel