Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

söpörték lefelé. Ez inkább csak az aljszórásnál fordult elő. A szórás befejezése után az aljhajtó a törekkarimát törekgarmadába takarított össze. Miután szórás közben az aljhajtóra állandóan hullott a polyva, egyesek zsákot húztak a fejükre. A zsák egyik csücskit bedugták a másikba, s úgy tették a fejükre. Nem minden aljhajtó használt ilyen zsákcsukját. Azért nem szerették, mert meleg volt. Orosházán az aljhajtó nem használt sisakot. A szórás után a karó mellett elszakították, elválasztották a tiszta szemet az aljtól. Egy lapátnyi szélességű utat lapátoltak. Az elszakítást kétfelé lapátolták. Ha vastag volt a szem, akkor két helyen szakítottak. Ekkor a két szakítás között egy karima keletkezett. Amikor a tiszta szemet és a karimát, az aljat összetakarították, a karimát kétfelé hányták. A széthányásnál a fölsejét lapátolták. így kevesebb szem keveredett a polyva közé. A kevés gabona alját a tiszta szemre szórták. Nagyobb mennyiségű aljat másik fekvésre szórták. Azt a helyet nevezték fekvésnek, ahova szórtak. Az alj felszórása lassabban haladt. Csak féllapátonként hajították szélnek. Különben nem győzte volna a fölöző a tokot lehajtani. Ha gyenge szél fújt, a szóró időnként meg is állt. A fölöző ugyanúgy fölözött, mint az első fekvésnél. Az aljhajtó oldalt állva, nyirfasöprűvel egy oldalra hajtotta a második ajjat. A felszórt első ajjbúzát egy helyen szakították el. Elszakítás után a tiszta szemet és a második ajjbúzát összetakarították. A második aljbúzát tokusbúzának is hívták. Ezután a két garmadában levő tiszta szemet fölszelelték. Rendszerint a két garmada közé szeleltek. A kisebb gazdaságokban ponyvára szeleltek. A szél irányába a búza elé egy ponyvát terítettek. Alacsonyan szórva, szélnek vetötték a búzát. Jó szélnek egész lapáttal terítettek. Haladós munka volt, de kevés ember tudott jól szelelni. A jó szelelés titka: a lapát elülső szélével jól szét kellett teríteni a szemet. Szelelés után szakítottak. Ekkor is szélnek vetették a szemet. Utána körülhányták. Ügy hányták össze, hogy a szem mindig a túlsó oldalon folyjon. Ugyanis szél fölül a súlyosabb szemek estek le, míg szél alól a könnyebbek. így aztán összekeveredtek. Orosházán a szelelés helyett rostáltak. A szelelés alját, a második felszórás alját és a tokosbúzát is összetolták. Ahol ponyvára szeleltek, ott a ponyváról lekerült szemnek nekitérdeltek, s marokkal felszedték. A tiszta búza felé dobták, hogy a szél a a szem közül kifújja a szemetet. A tokosbúza felszórásakor nem szúrták le a karót. Ezt is lassan szórták. Szórás után elválasztották. Néha a tokos szemet fölszelelték. Sok helyen az asszonyok kirostálták. Rostáláskor karéjoztak. Az ördögbocskort csak így lehetett kirostálni. A tokosbúza alja az ocsú. Ezt jószággal feletették. Szórás alatt sokszor félbeszakadt a munka, mert nem fújt megfelelő szél. A nyomtatás utolsó évtizedeiben, ha a nyomtatást befejezték s nem fújt szél, szelelőrostán tisztították meg a gabonát. Az 1890-es években Hódmezővásárhelyen a Székely-rosták kezdtek divatba jönni. A széltől függetlenül lehetett vele dolgozni. A szemveszteség is kisebb volt. A ga-