Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

csőzetesen, mint a fordításnál. ErŐsebb szélben széi ellen szinte lehetetlen volt szalmázni. Megfelelő szél viszont segítette a szalma lehúzását. A karimázás megkezdésekor a lovak — ameddig lehetett — az ágyást járták. Favillával szalmáztak. A favilla nem szúrta fel a szérűt, s emellett könnyebb volt, mint a vasvilla. A favillával jobban szerettek dolgozni, mert a szalmát jobban fogta. Az ágai is hosszabbak, szélesebbek, mint a vasvilláé. Ezenkívül a favilla nem vállas. A szalma a vállban akadozik visszafelé rángatja a szalmát. A szalmázók villaheggyel a letaposott gazba őtöttek. Villájukat az eleven részig szúrták, és az ágyás másik széle felé hányták. A szalmát elválasztották az alsó, kitaposatlan résztől (IX. t. 6). Amikor a lovak jól lejárták az ágyást, a szalma könnyen vált lefelé, mert a töretlen részt a szem lefogta. A szalmát igyekeztek messzire dobni, hogy minél kevesebbszer kelljen villára venni. Gyúrták, hömpöjgették lefelé a szalmát. Amikor összeszaporodott, s villával már nehéz volt hajtani, akkor giirítottak. Ketten-hárman egymás mellé álltak, s a villa hátával legurgatták, legörgették a szalma vastagát. Utána újra kezdték a maradék szalma lehúzását ott, ahol elhagyták. Ha megint megszaporodott, ismét gurgattak. Amikor nyers (kitaposatlan) gazt találtak, kézbe vették, s a villa ágaihoz veregették. Amint az első villás kiért az ágyás szélére, megfordult és kézcserét végzett. Ha a következő villás közel volt hozzá, akkor az is ugyanezt csinálta. Ha pedig elmaradt, akkor az első villás megfordulás után szembehaladt az elmaradttal. Amikor összeértek, a második villás is megfordult. Ha a következő villás a nyomukban volt, az is megfordult. Ellenkező esetben mindketten szembe haladtak vele. Amint összeértek, a szembehaladó is megfordult. így haladtak előre az ágyás közepén. Az ágyás szélét csak a szélső villás hányta, a közepét mindnyájan. Ezért haladt előre a közepe. Ha szívós volt a gaz, akkor nem törött s hosszúra maradt. Ilyenkor azt mondták: „Nyúlik, mint a rétes!" Vagy „Nyúlik, mint a cigányasszony pinája!" Ha viszont száraz volt a gaz, akkor tört a szalma. Sokszor még nagyon is, s ekkor nehéz volt kirázni belőle a szemet. A karimát egy lépésnyire rakták az ágyastól (IX. t. 6. a). Arra vigyáztak, hogy ne az ágyás felé haladjon. A jó karimahúzáskor a karima két vége vékonyabb, mint a közepe. Az ágyás felőli oldala meredekebb, míg a másik oldala lejtősebb. Egyesek az ágyás fenekén maradt eleven gazt a karimázás befejezése után rázassál szélnek mögfordították. Azonban a pusztán inkább a második szalmázásnál fordítottak. Amikor szalmázás közben a szél segítette a villásokat, mondogatták: „Szalmázni hamar, itt van Hopka és Nagy András, majd segít!" Vagy: „Itt van Hopka és Nagy András, könnyű szalmázni!" Hopka és Nagy András nyomtatáskor járták a pusztát. Ahol szalmázást találtak, dúrták lefelé. A nyomtatás egyik legnehezebb munkája a szalmázás, különösen, ha nem fújt a szél. Virtusból szalmáztak. A lehúzott karimát megigazították. Amint a karima akkora volt, hogy a lovak ráfértek, a karimát mögrugatták, hogy még a szalma kö-