Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A kukorica termesztése

a) Tarlóra, szántásra szórás Csak misling vetésénél vetik a kukoricát a tarlóra. Valamivel ritkábbra szórják, mint a gabonát. A leszórás után középmélyen leszá,ntják. A szántás végén, az utolsó barázdát beszórják kukoricával, mert az eke a szemet a földdel együtt lefordítja. Azután elboronálják. Ha szükséges, fadarabot, talyigakereket stb. tesznek rá. Ha a talaj hengerelést is kíván, azt is elvégzik. A mislinget újabban nagyobb helyeken vetik, természetesen szántásba. Nagyon régen a kukoricát szántásra szórták, azután fogassal beleboronálták a földbe. A szem elég mélyre került, mert az eke nem hányta össze a földet, hanem magházat húzott. Az ormok közötti mélyedésekbe gurult a szem. A kukorica nem sorba kelt. Kapálása körülményes és háládatlan volt. b) Barázdafenékre hányás Régen a szemet borozdafenékre hányták. Az 1880-as évektől pedig gerendelyre szerelt kukoricahányutóval hányatták. A századfordulótól kezdve pedig rohamosan terjedt a kukorica géppel vetése. Ma a többség a kukoricát géppel veti, de a kiscbbföldű emberek közül még sokan barázdára vetik. A hányatót is használják még. A kukorica barázdára hányása a következőképpen történik. A kukoricát legtöbbször nem a szántó, hanem asszony, gyerek hányja, de szükségből a szántó is végzi. Ez azonban a munka rovására megy. Különösen a vetésen látszik meg. A szántó a nyakába akasztott tarisznyából hány. Ha külön kukoricahányó is van, akkor az vagy tarisznyából, vagy kosárból hányja a szemet. A hányó belenyúl a kosárba. Annyi szemet markol, amennyi a markába fér. A hányó a barázda mellett halad. Ha madártól nem tartanak, akkor az eke után, ha madai^ak garázdálkodnak, akkor pedig eke előtt hánynak. Az eke elé hányásnak az az előnye, hogy a magot, mindjárt betakarja az eke, hátránya, hogy sietteti a hányót. Minden harmadik barázda fenekére hánynak. Minden kislépésre dobnak egy-egy szemet. Kétféle módon hánynak. Az egyik mód szerint a hányó keze mellmagasságig lendül, és a szemet három ujjal fogja. A mutatóujját nem hajlítja be egészen. A markából a hüvelykujjával lükdösi ki a szemet a mutatóujj ára. Majd az alsókart lefelé engedi, és akkor a mutatóujj ra kilökött szem a barázda fenekére repül. Amikor dobáshoz emelkedik a kar, a marokba levő szemek feljebb húzódnak. Ezt a három becsukott ujj is elősegíti, megfelelő időben tágulnak s azután összehúzódnak. Néha előfordul, hogy több szem repül a barázdába. A hányás másik módja a hullajtva hányás. A hányó alsó karja a barázda fölé csüng. A marokban levő szemet itt is a hüvelykujj olvassa ki a mutaóujjra. A mutatóujj kinyílik, s a szem a barázda fenekére pottyan. A három bezárt ujj a hüvelykujjal ellentétes mozgást végez, s így juttatja a hüvelykujjhoz a szemet. A három ujj jobban mozog, mint az előbbi hányási módnál. A hányó kényelmesen hányja a szemet, mert az iga kettőt fordul, míg a hányó egyet. Ha az eke utoléri, akkor az eke előtt hány tovább. A szántó ember is a fent leírt