Takács Lajos szerk.": Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1962)

Katona I.: Ujabb változatok "A két púpos ember" meséjéhez (AaTh 503)

Hasoalá adatot tálalónk Téglás Gábor feljegyzései között (Népmondák- a Pirtos aljáról Ethn. XXX7III/1927/. 48 p.) Arra is találunk nyomot, hogy a szépasszonyok nemcsak beteggé tesznek, hanem gyógyítanak is. Kolumban Samu a dévai csángóknál egy c— lyan babonás történetet jegyzett fel, amely szerint «gy fiút, akinek éjjel a szépasszonyok a barázdában minden erejét elvették, 7 év és 7 nap múlva ugyanazon a helyen és ugyanabban az időben meg is gyógyítottak. (Babonás hiedelmek a dévai csángóknál Ethn.XV/1904/. 38-39 p.) Szendrey Zsigmond szerint "Az erdélyi szép- vagy cifraasszonyok nem boszorkányok, mint az egyebütt levők, hanem ártalmatlan női lények. Éjjente a pázsiton dalolnak, táncolnak; az embert nem bántják, de nem is fogadják maguk közé, ha azonban kellemetlenkedik velük, halálra táncoltatják." (A nép élő hitvilága Bthn.XLIl/1938). 267 p.) Rgészen más képet fest a Szépasszonyról Kálmány Lajos Gyermekijesztők és rablók nyelvhagyományainkban c. tanulmányában. (Ethn.IV /1893/. 225-247.) Szerinte a szegedi néphitben a Szépasszony gonosz természetfeletti lény, köpése, szele, vize betegségnév,aki táljába lép megnyomorodik. A szépasszony tálja az a hely a keresztúton, vagy mezőn, ahol "Pünkösd éjszakáján a Boszorkányok karikába táncolnak, a ki abba a karikába belehág, az olyan bajt kap, amölikbül nem lőhet kigyógyítani. Az a karika a Boszorkányok tánchelye, ott még a fü se ződel ki, meg van égve." (Szőreg; i.m.238 p.jegyz.) A karikába táncoló szépasszonyokról tud a kalotaszegi néphit is. A nedves réteken azokat a köralaku helyeket, ahonnan az esetleg évekig is otthagyott szénaboglyát elhordták s ahol a fü másszinüen,haragosabb zölden nő, a szépasszonyok tánchelyének mondják. (Saját gyűjtés.) A szépasszonyok táljáról ismerünk dunántúli adatot is Diószegi Vilmos gyűjtéséből (Zselicszentpál, Somogy m. 1952.). Palócföldön bűbájos asszonyokról tudnak (Azt a legényt,amelyik este nem vetett magára keresztet, éjszaka megkörnyékezték a bűbájos menyecskék. Kiszedték belőle az inat (erőt) s csak esztendőre tették vissza (v.o. Kolumban Samu dévai csángó adatával). A bűbájos asszonyok éjszakai fürdését, nevetését hallották a tó, vagy patak partján, de meglesni őket, senkinek nem volt bátorsága*

1 (Morvay Judit, Asszonyok a nagycsaládban Budapest, 1956. 40-41 p.)* Aa elszórt magyarországi adatokkal szemben bő moldvai csángó anyaga van Diószegi Vilmosnak 1950-52 évi gyűjtésében: "Ménen a szél,