Takács Lajos szerk.": Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1962)

TÖRTÉNETI ADATOK - Stoll B.: Két népballada-változat 1782-ből és 1805-ből

3. "Jaj Tram (! arak) Úrfiak, Gyöngyösi nagy urak, kár volna még nékem az balálra menni Szép bodor hajamot szélnek el hordani, piros két orczámat napnak hervasztani, fekete két szemem hollóknak ki ásni, szép gyenge bőrömnek a csonthoz száradni, Mert soha Disznóért embert akasztani, Ily Árva Legénnek világbul ki múlni. 4. Oh én (édes) szülöm már tölled búcsúzok, oh te álnok világ meg tsalando házod, szerentsétlen ora melyben szülöttettem, átkozott az erdő melybul ide jutottam, (!) Almosi Jánosnak kenyerét kostoltam, Az anyakocáját elvesztő s emiatt halálra itélt kondás történetének egyik változata egy 1826-ban német fordításban megjelent szöveg, mely állitőlag 1760-ből, Gyöngyös vidékéről való. (Berze Nagy János: Egy kevéssé ismert népballadánk nyomai. Ethn. 1929, 184-6.) Az általunk közzétett szöveg egyik érdekessége éppen az, hogy kétszer is említi Almási Jánost és Gyöngyöst. A genealógiai kézikönyvek alapján könnyen megállapítható, hogy Almási János gróf a XVIII. század közepén élt, 1765 körül halt meg, s a család székhelye Gyöngyösön volt. Eszerint csaknem bizonyos, hogy a ballada egy Gyöngyösön, a XVIII. század közepén megtörtént eseten alapul. A 3. versszak formulájának egyik Kálmány által gyűjtött változata (egyébként más összefüggésben) így kezdődik: w

ürajim, urajim, gyöngyös jó urajim!" (Szeged Népe 111,19.) A további összehasonlító vizsgálatok elvégzésére a néprajzi szakemberek az illetékesek, de legyen szabad egy műfaji összefüggésre felhívni a figyelmet. A szöveg legnagyobb része a kondás búcsúzó szavaiból áll, melyet közvetlenül akasztása előtt mondott el. A régi magyar irodalom egyik igen elterjedt műfaja az elitélt rabok által kivégzésük előtt szerzett búcsúzó. A Régi Magyar Költök Tára XVII. századi sorozatának 1959-ben megjelent I. kötetében hármat is olvashatunk: Báthori Boldizsárét (8.sz.), Lakatos Péterét (10.sz.)és Nagy Péterét (85.sz.). A műfaj térbeli és társadalmi elterjedettségét mutatja, hogy felsorolt képviselői az erdélyi Gyaluban, a felvidéki Újfaluban (Sáros m.) és a dunántúli Sárváron készültek; az egyiknek a hőse a Báthori Zsigmond által 1594-ben kivégeztetett főúri csoport tagja, a másiké közönséges tolvaj. A műfaj a XVIII. századig ólt több olyan sablonos mozzanattal, már többet nem láttok az tömleczben (Ülni ?) ősz fejjel meg láttok akasztó fán tsügni."