Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 2. szám - Az átányi gazdálkodás ágai (Budapest, 1961)

Növénytermesztés

1 alkotásokba a kisebb gazdaságok aea bocsát kosták. A aásik, hogy a nagyobb gazdaságok is osak as Önellátás ós hagyományos áratermolés bő­ságes biztosításán felni fennmaradd földjüket fordították efféle kísér­letekre. Is a kot világháború közötti helyzet 1945 után változott.A bú­zának,mint árunövénynek elsősége megrendült. "Azelőtt a basa meg a jó­szág vót a tó cél" - mondta egy gazda - "de most a háború után osak as ipari növényből bírt létezni". A szegényeknél a búzához való görcsös ragaszkodást némileg feloldotta az állami kereskedelemben olcsón kap­ható kenyér, náluk így ópp a kukorica tört előre. Megjelent as átányi határban a dohány, a szántóföldi paradicsom ós paprika, a rostkondor ós számos sás növény .A vetésszerkezet átalakulásában érvényesült az aj birtokstruktúra. A földreform után a korábbi törpebirtokokkal szemben a kösópparassti gazdaságok jutottak túlsúlyra Atányon* - tehát ások s gazdaságok, molyok racionális vetésforgóra, kereskedelmi növényekkel való kísérletezésre vállalkozhattak. Innék as időszaknak a vetésszer­kezetét rajzolja elénk az 1956-57-es össieírás. A hátrább önálló monográfiákban bemutatott növényféleségeknek tehát igen különböző a jelentőségük a a sültjük ítányon. Némelyik mö­gött sok százados múlt sejthető, s termesztése alapvető tényező as á­tányi paraszti életforaa stabilitásában, folytonosságában. Mások fel­bukkanását alig néhány évtizede még eseményszerűen meg lobot ragadni, s szerepük: nem sokkal több, mint hogy pénzt hoznak a gazdának. Könnyön helyettesíthetők tehát más növényekkel, melyekért más időpontban eset­+A birtokstruktúra változásának érzékeltetésére szembe állítjuk az átányi gazdaságok számának birtokkategóriák szerinti százalékos meg oszlását 1935-ben ós 1949-ben. 1935 1949 1935 1945 0-1 hold 12.7 % 6.5 % 10-15 hold \ 14.9 % lr3 " 1 48 0 < 14.0 % 15-20 • J 13 ' 6 * 4.7 % 3-5 " J * * 19.1 % 20-25 t \ 4.4* 5-10 " 15.7 % 30.9 % 25-35 • [6.7* 3.5* 35-50 • J 1.4* 50 hold felett 3.3 * 0.6 *

Next

/
Thumbnails
Contents