Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 2. szám - Az átányi gazdálkodás ágai (Budapest, 1961)

Növénytermesztés

A hasonló százalékos arányok nem azt bizonyítják, mintha az ktányi nörénytermesztés száz esztendő alatt változatlan maradt volna. Jelentősen megnőtt maga a szántóterület, melyre a százalékok vonatkoznak, alapvetően változott (főleg a földreformmal) a birtokstruktúra, változtak az eszközök, munkamódok, termesztett fajták - a "búza" elnevezés például 1870-ben más fajtákra értendő, mint 1956-ban - s lényegesen nőttek a termésátlagok* k vetésszerkezet egyes maradandó arányai viszont arra utalnak, hogy a parasztembereket földjük bevetésénél régen s a közelmúltban sok tekintetben hasonló törekvések vezették.! törekvések közül legfontosabb az önellátás és az árutermelés. Amikor átányi gazdaemberek rákérdezésre vagy maguk közt beszélve arról szóltak, mi is a föld megmunkálásának célja, miért fáradozik a "főd népi" - minden alkalommal az volt az első: hogy ellássák családjukat, házuk népét (melybe beleszámít az állatállomány is). "Blső a buza kenyérnek, második az árpa a jószágnak" - mondta egy gazda. "Hat hónapba legyen mit adni nokik (az állatoknak), meg mit enni magunknak is... Beszorulistól cr.ak azon él, amit összegyűjtöttünk." Az önellátásra törekvésből fakad az átányi határ s az egyes gazdaságok összetett vetésszerkezete.A magyar szemlélő nem lepődik meg azon, hogy néhány holdas kis gazdaságokban is búzát, rozsot, árpát, kukoricát, takarmánynövényeket, s ezen kívül esetleg borsót, dohányt, szőlőt termesztenek egymás melletc. Szélesebb földrajzi kitekintéssel azonban ez a sokágú gazdálkodás egyáltalán nem magától értetődő. Arról tanúskodik, hogy az átányi gazda nem üzleti vállalkozásként a legjövedelmezőbb veteményekkel veti be földjét, hanem mindenek előtt szükségleteit igyekszik fedezni. ítányon többé-kevésbé szégyelni, sajnálni való, ha valaki pénzért kénytelen megvenni olyasmit, amit a maga gazdaságában is megtermelhetne - például boltból hozni kenyeret, "más ajtófelére állni egy köcsög tejér is". "Pézér veszel kenyeret, sose eszel eleget" - tartja a szólás. A jómódú gazda viszont azzal büszkélkedik, hogy "egész életembe nem vettem se egy szálat, se egy szemet,mevvótunk a magunk vagyonába." Kisebb méretű gazdaságok természetesen ezt a függetlenséget nem tudják megvalósítani, de azért kevés földjén a szegényember is az áhított önellátáshoz igyekszik közelebb kerülni. Legalább a család ellátására legfontosabbat,a kenyeret vagy a kenyérnek való minél nagyobb risset (s vele egyúttal a fűteni való szalmát) próbálja biztosítani,