Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)

Diószegi Vilmos: Emhergyógyitás a moldvai székelyeknél

volt, mint a lónak, az asszonynak olyan vót, mint a libának(G 3). Édesanyámnak az anyjáék,mikor kicsi leányka vót — úgy 10 esz­tendős — kapáltak a mezőn. Á kicsikét elküldték vízé.Kikor ment vízé, megtalálkozott egy csúf bábával, elkötött fejjel. Kz egy rossz lovon tilt és olyan szádokfa hiúból vét a prástyija. S akkor kérdezte anyóká­mat: 'Hol jártál leányka?' 'VItér jártam. Hát maga hova megy?' Akkor azt felelte: 'Hegyek a gereblyével és megtérek a seprűvel.' iz azt je­lentette: amikor ment, gyéren hnlltak az emberek, mikor visszatért a seprűvel, akkor annyi volt a halott, hogy nem győzték temetni el. Bz vét a hollera, a csuma. Visszament anyókám a kapásokhoz, azt' monta, mit látott. Azt monták: nézzük meg,mi lesz.Aztán azon a nyáron akkora hollera lett, hogy az emberek csak imitt-amott marattak meg. ístak gödröket, azt nem győzték temetni. Csinátak vaskampókat, ezt a prezsi­mára kötötték, úgy húzták be a halottakat (Lé 3). A csuma mikor söprővei ment, mikor gereblével. így ember ment elől söprűvel, mögötte egy asszony gereblével. Az Isten rendelése volt az es (Lá 1). A csuma ellen többféleképen védekeztek: elmondták a 'csumák imádságát*, "segítettek", "enni adtak" a csumának, vagy 'osumainget' készítettek. A csurnában elhaltat *edig másként temették el,mint a töb­bi halottat. 'C_sumák_imádsága' -Ha jött a csuma, akkor elmondták a 'csumák imádságát': mirigyeknek imádsága, hercegeknek unokája üdvözlégy szép rózsája, velünk szömbe nyájaskodék testünk sem tették zsírba, kőszikla folyása, hála Jézus szavának, beértünk boldogságba. Amen (Lá 3). Ha a csumának_segítettek, akkor azt, illetve a hozzátartozóit nem bántotta. Megindult a csuma a hollerával a faluba. A kutyák ugattak. Ki­ment az ember, a kutyával megnyüszíttette őket .Megmarta a csuma lábát, folyt a vére. Akkor kiment egy másik ember és behítta a csumát. Béköt­te a lábát. Inni tettek. Ittek. Aztán azt monta a csuma és a hollerar 'Köscönöm szépen, hogy bekötötték a láb&a 6n enni adtak.' Mikor elin-

Next

/
Thumbnails
Contents