Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)

Virágh Ferenc: Gyomai "gyalogsátán"-ok

felszeralt barátai kísérték el útjára, s amíg benn időzött a lányos házban, őrt álltak a kapn előtt. Ha az ipa (apa), napa (anya) és a lány jóváhagyták a legény ud­varlási szándékát, kezdetét Tehette a rövid ideig tartó udvarlás, is udvarlás engedélyezésének kelte egy Íratlan házassági szerződés lap­jának aljára került.Igy gyomai régi szdlásmondás is ezt a napot idézi: "Mire az isten észreveszi, két vénasszony összeteszi." Az udvarlás kezdete után néhány héttel maga a legény kérte meg a leány kezét mondóka kísérettel: Tisztelem e háznak gazdáját, asszonyát Megkérem magamnak szép eladó lányát, stb. A lakodalom napján jutott még szerep a gyomai gyalog sátánoknak. V.Kovács Lajosné, Lukács Gábor gyalogsátánja 1912 márciusában vacsora után a lakodalmi zenekar elé állt, és elénekeltette a násznéppel: Végigmentem az utcán, Besároztam a csizmám. Megérdemli az a lány, Kiért sáros a csizmám. Bz a köszöntő a menyasszonynak szól, aki vele igent üzent. A gyalogsátán fáradságát a vőlegény köszönte meg, élhúzatva nótáját. Innyit a gyomai gyalogsátánokról. Békés községben szélesebb területet fedett ez a szó a nép tudatában.Nemcsak házasság-ügyben vitt hírt a gyalogsátán. Mészáros József egy 1904-ből származó gyermekkori emlékére hivatkozva mondja: A békési tanácsbeliek egy üstökös feltűné­sekor "gyalogsátánt menesztettek? 1 egy 'mindentudó' idős asszonyhoz, mondaná meg, hogy mi is történt tulajdonképpen. Sarkadon is többet je­lent a sző. Képíró Erzsébet (Sarkad, Ságvári u. 37.) tudatában az ártó szándék uralkodik a gyalogsátánokról:"Régen az ilyen Öregasszonyok le­ányoknak és legényeknek névtelen leveleket küldtek. Legtöbbször roBZ­szat írtak valakiről." Tóth Sándor (S. Kálvin u.7.) így nyilatkozott a feltett kérdésre: "Olyan öregasszony, aki fiatalokat összeházasít, há­zasokat szétválasztani igyekszik, pletykát, híreket hord és kohol." Pribék Ferenc (Petőfi u.) ismert egy 1959-ben elhunyt Leel-össy Já­nosné nevű asszonyt, aki magát kitüntetendő használta a titulust. Leel-Össyné libáit hajtva így beszélt hangosan: "Jön már a gyalogsátán

Next

/
Thumbnails
Contents