Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)
Lajos Árpád: A domaházi ivó
A mulatság leglátványosabb tánca a "vasvári tánc" volt. Bat a legények kezdték el,de azt.-<n a lányok is betársultak. Századunk elején a fiatalság ezt szerette a legjobban. A harmincas évekig még ment köztük lakodalmakkor. Ka már inkább csak az öregek, vagy néha a középkorúak járják, ugyancsak lakodalomban, éjfél felé. A tánc eredete még mindig nincs kiderítve. Verbunkoshoz hasonló. Dallsmai szövegtelenek. A hangonyvidéki, s általában a barkó tájakon minden valamirevaló cigányzenekar ismeri a vasvári hangjait, s jól is variálja ezeket, i táncban vannak mtelemek, de ezek is elnépiesedtek. A vasvárit a hangonyvidékiek ózdnak Bolyok-vasvár nevű helységéből származtatják. Tetszetős elképz lni, hogy ezt a táncot valaha Bolyok-Vasváron kapták fel. Táncelnevezé helységnévről nem ritkaság. Vasvár van Dunántúlon is (Vai megy-), de itt nem ismerik ezt a táncot. Eredetét tehát inkább ózd közelébe, sejtjük. Elterjedési területe észak-nyugati Borsodon kivül: Délgömör és Északheves. Más feltevés szerint ez a tánc a negyvennyolcas márciusi ifjak egyik vezéregyénisége, Vasvári Pál nevéhez fűződik. Eddig viszont semmi konkrét adatunk nincs arra, miért és milyen körülmények közt nevezte el a barkóság ezt a sajátságos táncát Vasvári Pálról, aki egyébként országosan népszerű ember volt, tehát más tájak is kedvezhettek volna az ő nevének. Valószínű, hogy a tánc keletkezésének történeti háttere van. Némi útbaigazítást ad a vasvári tánc dallaraanyaga, mely verbunkos jellegű, sőt annak is mondható. Egyik részlete könnyen felismerhetőleg Arany János egyik zenei kis alkotásának hatását mutatja./"! szép fényes katonának.." dallama./Eredetileg kateaatánc, s gyanlthatőlag nem a kényszertoborzások gyümölcse, hanem egy, a lossnth-korban igen előtérbelépett hazafias áramlat dobta felszínre. A 48-as idők kedveztek Is elterjedésének, önkéntes toborzó tánc volt, mely 8 barkó legény ifjuságot lelkesítő dallamával és szép, férfias mozdulataival széles körben meghódította. A katonáskodás szerepének a későbbi évtizedekben bekövetkezett változásával megszűnt a vasvári eredeti szerepe is.Társas táncként élt tovább, legények, lányok részvételével. A hagyománytiaztelet e táncnak komoly, ünnepélyes külsőt adott. Valahányszor sor került rá, a fiatalság már a kezdetén komoly formát adott neki. Elterjesztésében és fenntartásában nagy szerepük volt a cigányzenészeknek is, akik a dallamokat nagyon megkedvelték és családról-családra hagyományozták. Leegy-