Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)

Kresz Mária: A kisbuba és anyja Nyárszón

nem csak födél alatt szárítják, különben vátott lenne a gyermek, vagy anyja elveszítené a tejét. Csak a hat hét alatt lehet meggyógyítani a kicsi olyan veleszületett furcsaságát,amit hitük szerint attól kapott, hogy anyja terhessége alatt megcsodált valamit. llőfordul,hogy állapo­tos asszony szamárordítást, lónyerítést csodált meg és most a kisbaba olyanféleképpen kiabálj esetleg furcsán szorítja össze kis keze it .Hogy megszűnjön ez a rossz szokása, az asszony a hat hét alatt hét vagy ki­lenc napig napfelkelte előtt kiül a ház küszöbére "purdé (meztelen) 8..el", lába közé veszi a küszöböt, gyermekét ölében tartja s három­szor mondja: "pi,pi,mit csoda tarn, csodájjon vissza!" A hat hét szabályait ma már nem veszik olyan szigorúan, mint azelőtt. Slső gyermekkel még inkább betartják, később: "Némelyik be­tartja, némelyik nem tartya". Nyáron, ha sok a dolog, nemigen tartják meg, nem várják meg, hogy leteljen, sokan már két hét multán mennek a mezőre. Mihelyt elmúlik a hat hét, a menyecske legelső utja a templom. Vasárnap megy, templomozáskor,úgy mint máskor, gyermekét sem viszi ma­gával.Indulás előtt megknrucsázza (megkeresztezi) fejét a moslékáéból, hogy meg ne igézzék. Váltott gyerek . Váltott gyermekről nem mindenki hallott,az öregasszonyok közül is sokan csak abban a kifejezésben ismerik, hogy az öreg gyermek "ojan mint egy váltott" . Ennek oka talán abban kereshető,hogy Nyárszőn nincs dégénérait, hülye gyermek, olyan, akit a nép elcseréltnek tart. Egyes babonásabb asszonyok bővebb falvilágositást tudnak adni a váltott gyer­mekről. A váltott "össze van ráncódva, meg van vínülve", "keze-lába csak annyi, mint egy kis víkony ág, mint egy ujjunk, a hasa nagy s a feje is nagy... Annyit eszik s annyit szopik mind egy nagy s egy csep­pet se fejlődik, csak vínttl". Van, aki úgy t tudja, hogy a gyermeket a "rossz szellem" cserélte el, más szerint: "Ügy aggyá aszt a jó Isten." Érdekes esetről hallott egy Jákótelki menyecske:Megbetegedett egy asz­szony s tűzhelye meszeié tien maradt. Amint lefeküdt betegágyába, "hát eccer csak menyen valamiféle az ajtóra, asz mongya: Na hosztam fehír agyagot (meszeléshez), na adod a gyermeked írte, mert csak azírt adom! - Hát Ű Ott csak egyedül vót, a gyermek a lábáná vót. Eccer csak láty­tya, hogy béhömpörödik a házba egy ojan fekete alak, mind egy kutya... S akkor az az álat felnyújtózott a gyermek után az ágyba, de már az annyának a kezibű nem vehette ki, de az annyának lehúzta a búrt mind a

Next

/
Thumbnails
Contents