Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)

Kovács Ágnes: Szépmezőszárnya meséjének magyar redakciói

- Ó - azt Bond ja - gyere Telem, aajd less módodba a naze's. Na, megint mennek ketten. Megint tanálnak egy másik embert, az is sir. - Hát miért sírsz, te ember? - Hogyne sírnék - azt mondja - mikor egyet lépek - azt mondjakeresztül lépem a világot és nincsen tovább huva menni. - Na, gyere velem, majd lesz módodba a lépés. Na, ahogy mennek, »engedélnek, megint tanálnak egy embert, az is sír. - Na, hát te miért sírsz? - Hogyne sírnék - azt mondja - mikor hét 01 fa ég mellettem, hét nagy ujjas Tan rajtam, meg hét bunda, mégis majd megfagyok. - Na, gyere Telem - ast mondja - majd lesz módodba a melegedés. Nahát, ahogy mennek, mendegélnek, elérték as dreg embernek a lakását, annak a kis csepp embernek ott. Bementek oda. a vénasszony adott is nekijek szállást. Na, de tudta, hogy hát as fi urát keresik, a meg egy szobát befűtött, hogy égjenek meg benne mind a hárman. Hát mikor bement a fagyos ember, szerette, annak nem vót melege, de a másik kettő mán meg akart fagyni (?).izt mondja neki Király Kis Miklós: - Hallod hé, ne hagyj bennünket megégni, csinálj velünk valamit. Az meg egyet sóhajtott, hát olyan hideg lett a szobába, hogy nem sültek meg. Na, mikor osztán reggel kiengedte űket a vénasszony, azt mondja a Messzilátónak: - Nézzél csak széjjel - azt mondja - nem látod a csepp embert, a bakarasznyi embert méternyi szakállával? - Dehogynem - azt mondja - a tenger kOzepin ül egy fizfának a tetejin. - Na, lépjél csak érte, - azt mondja a Messzilápőnek. Odalépett, oszt a kézire tekerte a szakállát, odavitte. Na akkor osztán elvette tűle a napot, a hódat, meg a csillagokat, de azonnal már fel is engedte a csillagokat, hogy hadd ragyogjon. A fiút meg otthon kiengedték a tOmlöcbül. Na, ahogy ű közeledett haza fele, ugy engedte fel a hódat is. *