Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)
Vincze István: Szőlőművelés és eszközei a borsodi hegyközben
a nagyértékü, filoxérának ellenálló vadalanyhoz. Sokszor az úri szőlők vincelléreinek, kerülőinek megvesztegetése révén jutottak egy-egy köteg vadvesszőhöz. Az oltvány készítésének a kezdeti próbálkozások után egyre termelékenyebb formái alakultak ki,és váltották egymást. Eleinte sima, majd előgyökereztetett vadvesszőket ültettek duványozással . és azt oltották párosítással . Ezt a lassú, tömegtermelésre alkalmatlan módot váltotta fel a kézben történő oltásnak az a formája,amikor mind a vad, mind a nemes vesszőt előre megszedték az ősz folyamán és télen át, az időjárástól függetlenül, - alkalmas helyen - tömegesen folyhatott az oltványok készítése. Míg a szőlőhegyeken nagy szorgalommal haladt a talaj előkészítése, rigolérozása, addig a pincék a szőlőoltványkészítésnek valóságos műhelyeivé, kisebb üzemeivé váltak. A kevésbé gyakorlottak munkájának megkönnyítésére a metszfelületek készítéséhez sablonokat, a vesszők összeillesztéséhez oltógépeket alkalmaztak. Az uj ismeretek alapján folyó oltást tudósótásnak , asztaliőtáanak . gépesótásnakjstb. nevezték. A gyakorlott munkás egyetlen eszköze egy éles bicska vagy oltókés. A föld alatti lyukpincék igen alkalmasak voltak a leszedett vesszők termelésére, tárolására. A fás oltványok előállítását csak a rekonstrukció első éveiben végezték maguk a termelők. Egy idő után néhány Gyöngyös környéki falu (Abasár, Eagyréde) szőlőtermelői olyan arányú tömeges oltványtermeiésre specializálódtak, hogy nemcsak saját szükségleteiket fedezhették, hanem messze területek igényeit is képesek voltak jó és olcsó oltványokkal kielégíteni. Szőlősgazdáink nagyobb arányú telepítéseiket évtizedek óta Abasárről szerzett oltványokkal végezték. A fás oltást követő, annál általánosabbá váló szaporítási és nemesitési célra alkalmazott oltás volt a zöldoltás . A hiányzó tőke helyére gyökeres vagy sima vadat ültettek, majd egy-két év után erőteljes zöld hajtásaiba párosítással nemes, szelid vesszőt oltottak. Az beillesztéseket pamuttal,vagy gumiszalapgal rögzítették. Alkalmanként ezeknek az anyagoknak a hiányában használták a bőrög . bürök (coni um maculatum) csöves szárát, amibe kétfelől dugva illesztették az oltóvesszőket.A kötőanyagról mondják ezt pamukoB-ótágnak vagy börgős-ótás nak . A megeredt oltást lehomlitották. A zöldoltás ideje áldozócsütörtöktől Péter-Pálig. Legjobnak a pünkösdi ótást tartották. Vincze István
