Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1960)
Ferenczi Imre: Egy kovácsvágási cigány népmese
- Itt van koronás király atyám ez a párna - felelje a fin. - No gyere szírem szép szerelme - mondta a király az aranyhajú lyánynak. - Jaj, nem lehet addig az ideig, míg az én ménesem meg nincsen fejre. Cehát teljes tiszta égés vét az az ménesek. Ahhoz az embernek közelíteni nem lehet, mert égett meg tőle. Feleli a királykisasszony: - Azt a ménest meg kell fejni,a tejet egy kádba kell önteni és annak a tejébe meg kell fürödni, akkor fogok enni-inni reléd. - De hát ki tudja azt megtenni - kérdezi a király. - Líegteszi az, aki lehozott engemet. A sárkány lánya olyan okos rőt, hogy ő tudta, hogy egy lyány a kocsis,az^rt lopatta el vele a párnát Szűz Mária feje alól. Tudta,hogy a Szűz Mária megátkozza és akkor a lyányból válik egy fiúnak.Akkor ráneretett Szent latrán királyra az az sárkány lyánya. Akkor a király megparancsolta Szent Istrán királynak,hogy fejje meg a ménest és a tejét öntse egy nagy kádba.Szent Istrán ment nagy busán az istállóhoz. Előtte terem megint a kis táltos és kérdi tőle: - Miért búsulsz kedves gazdám? - Hogyne búsulnék, mikor meg kell fejni a ménest, amék ugy tüzel, hogy nem lehet a közelébe menni embernek. Azt mongya a kis táltos: - Vezess csak engem oda kedves ki;-' gazdám az istálló ajtajához. Oda vezette a kis táltost az istálló ajtajához. Beprüccentett egyet a tüzes ménesek közé. Olyan hideg lett ekkor a ménesek között, mintha csak közönséges állatok lettek vóna az istállóban. - Ereggy csak kedves gazdám, fejd meg őket. Nem sok időt vett a fejés igénybe a fiúnak, mert az állatok jámborak lettek. Akkor beöntötte a tejet egy kádba, annak a tüzes ménesnek. Ott már azonnal ugy főtt, mint a víz egy fazékba. Akkor feleli az az Szent István a királynak: -Meg van fejve koronás atyám az az jószág, de a tej fő a kádban. Azt mondja a király: - Nem baj édes fiam, most már elmehetsz. Akkor szólt az aranyhajú sárkánylyánynak: - Gyere szívem szép szerelme, igyunk, együnk, mert a ménes meg
