Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1960)

Németh József: A sümegi népi fazekasság

Esek a fazekasipar virágzásának tetőpontján már jórészt dolgostak, ragy segédek voltak. E névsorból csak ketten élnek na: Szafnauer János kályhás és Targa István fazekas. A sümegi fazekasok számának túlbecsülése helyi patriotizmusból eredt. Figyelembevéve a kályhások számát és az elhalálozást,az állandó létszámuk a III. szd. végén 50 főre tehető. E létszámból Lengyelné visszaemlékezése szerint, voltak "korsósok* , "tálasok", "fazekasok* és "cserepesek". Toltak olyanok, akik csak korsót, csak tálat, csak fazekat, és csak virágcserepet,esőcsatornát készítettek. A leghíresebb fazekasok, akiket még ma is emlegetnek; Molnár Sándor, az aranydíjaa, aki munkáival egy kézműipari kiállításon aranyoklevelet kapott. Továbbá sokat beszélnek Bámazi Gyuláról,Tóth Istvánról, Tida Sándorról, Kérni Sándorról, Pauer Gyuláról. Hogyan bányászták az agyagot? A sümegi fazekasoknak két agyagbányája volt, ahonnan az edénykészítéshez szükséges agyagot bányászták. Mindkét bányahely a veszprémi püspökség tulajdonát képezte, jelenleg a keszthelyi erdőgazdaság sümegi egysége kezeli. A sarvalyi tálföld bányászata nem okozott soha nagy gondot, nem ugy mint a dörögdi Gelencseresben, ahol valóságos aknás bányászat keletkezett, mely erőt,ügyességet és több ember munkáját kívánta. A sarvalyi "tálföldet", amiből csak olyan edények készültek, melyet tűznek kitenni nem kellett, alig egy méternyire a föld felszínétől meg lehetett találni. Az itt talált agyagréteg vastagsága átlagosan 60 cm. Nagyon zsíros,még homokkal való keveréssel sem tudják a fazekasok soványítani, hogy tűzállóvá vallj ék,mert a sok homok hozzáadásával annyira fellazulna az agyag, kohéziója oly kevés lenne,hogy megmunkálás közben a mester nem tudja a korongon elhúzni, összerogyik az edény. A dörögdi bányában termelték ki a "fazékföldet", melyből a tűzálló edényeket készítették. A bányászat az agyag minőségének megfelelően "gödrökben" történt. A dörögdpusztai bányában több fontos "gödör"- terület volt. A terület Tapolcai felé eső részében,a "Tapolcaikeverőben" bányászták a sárga agyagot, mely fehérre égett, a "Bodzáshan*, "Tüskésben" a pirostarkát, mely pirosra égett és a "Nyiresszél-