Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)

Kovács Ágnes: Uj népmesetípusok a magyar népmese katalógusban (III. közlemény)

zott, hogy óikor a kapiíulécziot ki töltötte, nem csak ujdonat aj mondarját és kardját, hanea aég a lovát is ajándékba kapta, hogy gyalog ne kelljen neki hazajönni Taliány országbél, hol 12 esztendeig fekütt Veronában. Aaint a huszár jött hasafelé, egy nagy pasztán kellett neki át utaznia, melynek a közepén volt, egy kot mellett, egy nagy terebély fa. - Aaint a huszár meglátta a nagy fát és kutat,nindjárt arra terelte a lovát; mert már nagyon el volt szoajazva is,fáradva is aind ő maga mind a lova. Oda érve a fához lenyorgelt, lovát kipányvázta a fűbe, maga pedig leheveredett a fa árnyékába és jé iztit aludt.- iíikor f el ébredt t, kidörzsölte a szemét, felnézett a fára hát ott lát egy kis kigydt nyűglődni. A kiskígyó le akart a fáról aászni, de sehogy sem tudott, mert a fa dereka olyan vastag volt, hogy körül nen érte, az ágai meg nagyon magasan voltak a földtől, leereszkedni nen mert.Könyörgött a huszárnak hogy szabadítsa ki szorult s ágából, s azt mondta neki, végy le édes huszárom erről a fáról, jótét helyett jót várhatsz. Ugyan mi jót várhatnék tőled te álnok kigyő, mondja a huszár, talán azt hogy jól meg osipj és megmérgezz. Dehogy csiplek mondja a kis kigyó, az én atyám a kigyók királya, s ha te engem haza viszesz, annyi aranyat ezüstöt kapsz, mennyit a lovad elbir, csak végy le és vigy haza. De ha feltudtál mászni lei s tudsz jönni, mondja a huszár; én bizony nem mászom utánad. Nem ugy másztam én ide, mondja a kis kigyő, hanem négy nap előtt, amint az apám udvarán játszottam, egy kegyetlen gólya fel kapott az apám anyám szeme láttára és elakart vinni kicsinyeinek, de mikor a fa felett röpült velem, kiestem a szájából s úgy maradtam életben s ha te most engem haza vi szesz király apám neked adja őrömében egész kincsét; pedig az a leggazdagabb a világon,minden kigyók királya között.Végre a huszár hitt a kis kígyónak, mert már 6 is nagyon sokat hallott mesélni a kígyók királyának kincseiről, de meg,mégis szánta a kiskigyót, aki olyan szépen tudott könyörögni, hogy a kőszívet is megindította volna; fölnyergelte hát lovát, ráült és felnyújtotta kardja hővelyét. A kis kigyó rá tekerődzött és lemászott rajta, azután a nyeref kapájára tekerődzött és a huszár útnak indult vele, amerre a kis kigvő mondta hogy az apja háza van s azután mentek mendegéltek, már hetedhét országon is tul értek, mikor messziről megláttak egy szép