Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)

Kresz Mária: Játék a kalotaszegi Nyárszón

taiban az irányítás rendszerint két egymás közelében lakd barátnd kezében van, akiknek összevág a hangjuk, ezek közül az egyik gyakran nagyobb tekintélynek örvendd nagygazdrlány, esd lány, párja viszont tehetséges és élénk. Ketten együtt a többséggel is el tudják fogadtatni kívánságaikat. Több gyermek van a faluban, akit nem fogadnak be csapatba, akik legfeljebb iskolában vehetnek részt a közös játékban. SzánalmaB látvány az ilyen elhagyott kislány, aki ünnepid ruhájában vasárnap délután magányosan ül az utcapadon, míg a többiek karonfogva sétálnak végig az utcán s vigan dalolnak. Végül a nálánál fiatalabbak és gyakran még megvetettebb gyermekek társaságára fanyalodik és azokkal utánozza a többieket. Egyeseket a többi gyermekek soha, még iskolában sem engednek maguk közé, másokat viszont ritkán befogadnak a bandába, sőt a fonóházba is. A gyerekek változatos kifogásokkal okolják meg, hogy miért rekesztik ki társukat körükből. Baj a szellemi fogyatékosság, a testi hiba, a lenézett szülők: egyik kislány például süket, szülei is bolondosak, ráadásul tetves, ezért "csúfolkodnak vele még a nagylegények is", senki sem szól hozzá egy szót sem, "csufságbul legfejjebb", n Y alga

, "ugy jár mind egy kapitány, ugy kukkra van a feje s ugy löki a szoknyáját ère is, ara is", túlságos cifrán öltözködik, kislány létére széles kötésű kötőt visel, csattot tesz a hajába, - egyszóval: kiválik a közösségből. Haragudnak és irigykednek arra a kislányra is, aki mindig avval diesekszik, hogy neki "hány szőrkeszkenője van, hány léklije van"; igaz, mégsem vetik ki a társaságukból, talán mert nyájasabb, talán mert gazdagabb. Előfordult, hogy a kislányok csak akkor fogadták be csapatukba valamelyik társukat, ha anyja megverte Őket: "Engeggyétek az enyimet is!" A szülők haragja a házon kivtil nem akadályozza a gyermekek barátságát, otthon azonban nem látogathatják meg egymást. Nyárszón a gyermekek meglepően keveset iácódnak

. - nen érnek rá. Pőleg azóta marad egyre kevesebb szabadidejük, amióta a gyermekeket annyira befogják a mezei és házi munkákba. A sok munka egyrészt elveszi a gyermek idejét a játéktól, másrészt pótolja a játékot. A gyermekek alig-alig szoktak olyasmit játszani, amivel a felnőttek munkáját utánoznák, - például a legtöbb gyermek sohasem játszott szántást, főzőcskét és ehhez hasonlókat. Ennek magyarázata valószínűleg az, hogy a gyermek utánzó hajlama teljesen kielégül a valóságos munka