Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)

Schramm Ferenc: Balladák a budapesti könyvtárak kéziratos anyagából

Mikor értek as Érdére Lehevertek as Mesére. 1 Szűz hogy elfáratt ledűlt, Es mély álónba benerült. i legények mikor láttak. Hogy alndaék megvizsgálták: Csókot adtak ajakira Szive vigasztalására. A Szűz felkelvén estvére, Fülemüle énekére: Látván magát a Pusztában, Sir és így szdlla magában. Oh nagy Isten ki lakozol. Mennybon és onnan ránk vigyázol: Büntesd éket ostoroddal, Egbül halié tűzlángokkal. Lám most ugyan reássedtek, Az erdőbe elvesettek Most itt hagytak éjszakára Fene vadak prédájára. (Sek. F. leleosényi gyüjteaény/6. utolsd f. 1834-ből.Kelecsónyi József nyitramegyei földbirtokos Erdélyinek egyik legtöbb adatot beküldő gyűjtője volt. Felhasználta Erdélyi tőle ezt a balladát ia,három szét médosított rajta, s két utolsé versszakát felcserélte*) (Fávás Leánr) Egy Leány a hegyek között, hogy egyedül Pávát őrzött Jöttek hozzá jövevények, két szép ifjú Legények* (25 f.) Mondán szép leányzó kérünk, az erdőre gyere vélünk, Sétálgatni barátságért, tisztességes nulatságért. Ha veletek utam vészen, a Pávámat hova teszem, Mert ha szegény el tévedne, a szivem is meg repedne. Hajtsd pávádat a forrásra, ha nea bizhatod azt másra* Ottan étet meg találod, nem messze megy majd meg látod. Midőn vélek útra indult, nem vélt kedve, nagyon búsult, Mondván érzem félelmetet, hogy el hagytok ti engemet. Oh szüzeknek ékessége, légyen Szived t

sendességbe; Ha edgyikttnk rosszat tenne, a nagy Isten meg büntetne.