Babus Jolán: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 3. szám - A lónyai viezk néprajza (Budapest, 1959)

I. A vizek szerepe a nép életében általában - A. A lecsapolás előtt

Tolt a kaszálási napszám, hat napi kaszálással megkeresték egy pár csizma árát. - A református egyház kaszálóján termett füvet akkor még a hívek tartoztak levágni, minden portáról ment egy kasza.Fizetség nem járt érte, hanem a kurátor pálinkával vendégelte meg a kaszásokat az eklézsia költségére.^ A papnak járt minden telek után egy vontató^szeker szénajNagylónyán 64 vontatószekér, mert akkor még csak 64 telek volt. (Ma már pénzzel váltják meg.) A községi tehéncsordába az uraság adott bikát,ezért minden tehéntartó gazdának egy napig kellett kaszálnia a földesúr rétjén. Füvet és erdőt bőven nevelt régen a lónyai határ, de áradásos években gabonafélét bizony keveset. "Szűkös vóut a kenyér, mégis dóugozni kellett rulla!" - mondják az öregek elbeszélése nyomán. ínséges évben előfordult, hogy a tengericsutkát őrölték meg, hogy kenyeret süthessenek. - A nép még a harangok szavából is a maga nyomorúságát hallotta kicsendülni - akárcsak a hasonló körülmények között levő Rétközben (Szabolcs m.) "Lónyán - nincs kenyér! Lónyán - nincs kenyér!" Felelt rá a túlsó parton a benki: "Benken - sincsen! Benken - sincsen!" A mezőkaszonyi nagyharang így siránkozott: "Bóudog Isten, - mivel élünk? Bóudog Isten, - mivel élünk?" De mindjárt "fülébe súgta" a gyorsbeszédű kisharang: "Csikkal-hallal! Csikkal-hallal! Csikkal-hallal!" Bizony "csikrul, halrul, vizimadárrul, vadkacsatojásrul élt" Lónya és az Erdőköz népe. Volt abból bőven. Akkor még bárki halászhatott, sem engedély, sem vízbérlet nem kellett. A lónyaiakat csak az életfenntartás ösztöne késztette a halászatra. Mindenki csak annyit fogott, amennyire éppen szüksége volt, de nem kereskedtek a hallal. Hivatásos halász alig akadt. A föld vonzotta őket már akkor is.Mivel saját határuk földművelésre nem mindenütt volt alkalmas, a Nyírre jártak mezei munkára. Emellett a halászat másodran-