Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)

V.Dégh Linda: Az élő és a lappangó mesekincs

szolható kérdései közé tartozik. Kakasdi tapasztalataink is arról tanúskodnak, hogy bárkitől tanuljanak is a mesemondók - kiváló mesélőktől, vagy akár csak gyatra, alkalmi reprodukálóktól -, többnyire a szüzsé az, amely megragadja 6ket, olykor a formától is függetlenül. Olykor egy-egy ötlet, egy-egy mozzanat is elég arra, hogy felserkentse a jó mesemondó képzeletét ós emlékezetét; ilyenkor egyrészt a mesélő" saját leleményéből, másrészt alkalmas mesemotirumokból hamarosan kikerekedik az új variáns. Egyes mesemondók még az ilyen mesékre is azt mondják, hogy azokat másoktól hallották, de ebből az állításból csak annyi hihető, hogy a mesék témája nem sokban különbözik a hallott mesetémáktól: a tipusvázra épülő mesét már maguk dolgozták ki, tehetségük, hajlamuk és persze a közösségi igény szerint. Minél kedveltebb egy-egy mese, annál többször hangzik el, s minél többször hangzik el, annál inkább változik: a közösség kontrollja inkább csak a vázat igyekszik épségben megőrizni, a stilus, a kidolgozás, az előadás folytonosan módosul. így hát, amikor a kakasdi mesélők azt állítják, hogy meséiket elődeiktől tanulták, ebből csak annyinak adhatunk hitelt, hogy az elődöktől elsajátított mesetipus több-kevesebb szabadsággal megformált uj változatával állunk szemben. A változatok némelykor annyira eltérőek, hogy azokat a mesélők gyakran nem is identifikálják. Zaicz János egyik meséjét például Palkóné is, Andrásfalvi is megtanulta, de mindketten annyira elférő formába öntötték, hogy a két változatot ma már egyikük sem tekinti azonos mesének. A hagyomány tehát olyan nyersanyag, amely döntően befolyásolja ugyan a meseéletet, formai tekintetben azonban nem jelent kötöttséget. + + + Láttuk, hogy a kakasdi mesélők honnan merítik mesekincsüket, Nézzük most már, hogy mennyire stabil ez a mesekincs. A mesélők aktiv korszaka, csekély kivételtől eltekintve, általában nem kezdődik negyvenedik életévüknél korábban. Gyakoribbak azonban az ötvenen felüli mesemondók, akik már jelentékeny anyagismerettel s bizonyos társadalmi tekintéllyel is rendelkeznek. Ezek most már céltudatosan bővítik ismeretanyagukat. Erre azonban eléggé korlátozott lehetőség nyílik: a velük egy közösségbe tartozó mesemondóktól nem meríthetnek, tehát inkább csak a passzív hagyományhordozóktól tanulhat-