Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)
Nyárády Mihály: Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben
Ugyanolyan időben a gazok és fák levelei etetésével igyekeztek az állatok éhét elütni.(Azok ugyanis a magas állásuk miatt az alsó részükön az esőzés alkalmával nem szennyeződtek be homokkal*) À júniusi mézharmatos füvek legeltetésétől már nem vonakodtak. (Különös módon még sem lett bajuk a juhaiknak.Talán nem is volt alapos a tőle valő féleién.) Az esti szdnyogjárás idejére sem állították le a legeltetést. (Ennek már volt egy alapos magyarázata: A belvízmentesítés tökéletesítésével nagy mértékben csókkent azoknak a vérszopó állatkáknak a száma. ) Aratás után már sokkal könnyebb volt a dolguk a kéki magatarti juhászoknak. A kisebb gazdák réti tarlóföldeit kibérelhették és legeltethették. Ilyenkor már a léckázás is megkezdődött. Hanem ez többnyire a legnagyobb (a kicsik közt a legnagyobb) vagy a legélelmesebb gazdának kedvezett. Az első esetben a léckát kvadrátban is felállíthatták. Az utóbbi esetben azonban már inkább téglaalakban rakták le. A szomszéd mesgyéje tudniillik közel volt, s azon átmenni egyetlen juhnak sem volt tanácsos. Nem annyira a szomszéd,mint az élelmes (sőt tulélelmes) léckáztaté gazda miatt. Aki nem nézte jő szemmel azt, hogy az ő földjén legelő juh a szomszéd földjét is zsírozza. S ekkor már természetesen több rácsot is kellett fölállítani, hogy minden juhnak helye legyen a léckában. A tarlóföldek gyomjainak és hulladékainak a felélése után a kapásföldek gyomjainak és hulladékainak a feletetése következett. (Ugyanakkor a léckázás is folyamatban volt.) Hanem azokat októberben és novemberben nagyobb részben ugyancsak felemésztették a juhok, és akkor már a torzsára és a szalmára is rászorultak. Esetleg a télére vásárolt szemes és gyöknövényekre is. Tolt azonban olyan idő is, hogy a régi tóföldek a havazás és az esőzés miatt tartósan is víz alá kerültek, és víz alatt maradtak. Igy esetleg egy-két éven át hasznavehetetlenekké lettek. Az ilyen községre széken a víz apadásával nagyon vegyes növénytakarék alakultak ki. A fentesebbjein leggyakrabban a ludhur, a keserttftt. a laboda. a rókafn a fntóka . az aljasabbjain a lágyfú. a per je. a sás és a nád ütközött ki. Amelyik magatarti juhásznak a legelőterülete távol volt a közsógbeli aklától, az magának és a juhainak ugyancsak enyhelyet készí-