Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)
Nyárády Mihály: Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben
kimozdították a helyéből. A rács helyén a léckába terelték őket. Ha pedig ez állatok közül néhánynak valani oknál fogra kint kellett maradnia, csak arra vigyáztak, hogy kolompos ne legyen köztük. Igy egy sem bitangolt el.A juhok ugyanis. - ha a haranggal meg nem tévesztik őket, - általában együtt maradnak. Ha a talaj jobb minőségű volt,a léckát egy éjszakán át hagyták a helyén. Ha sovány volt, már két éjszakán is ott merték hagyni. Ha egy helyen kelleténél tovább tartották, a talaj túlságos kövér, (trágyás) lett. A növény kiégett belőle. Léckázni csak a szántóföldeket szokták. Ha eső esett, az állatok a legelőn szaladtak (keveset ettek). Aratás után a tarlőlegelő legeltetése következett.Amikorra ezzel végeztek, már ősz volt, s ekkor a kapásnövények is rendre lekerültek a földjükről. Igy ezeknek a feljáratására is sor kerülhetett. Különösen hasznosnak bizonyult a felásott krompéföldeken (burgonyaföldeken) elmaradozott burgonyák feletetése, így már Tóth István is az eladásra szánt toklyó-ürüket és mustra-juhokat kellő beosztással, elkülönítve rajta járatta. Egy kevés tengeridarát adatott még nekik kedvezéskóppen. Igy javíttatta fel őket. A káposztaföldeken maradt torzsáknak Kéken az 1880-as évek elején még nem tulajdonítottak különös jelentőséget. A káposztát ugyanis a községben mondott időben még általában kis területen termelték.A torzsáját Így más kapásnövények betakarítás utáni t Omaradványai val és hulladékaival együtt járatták és etették fel. Az idő hűvösre fordulásával az állatok kinthálatását leállították, s ilyenkor már a juh alá szalmából almot készítettek. A juhok kintjáratásával is már az időjáráshoz igazodtak. Ha az idő jobb volt, korábban indultak ki az akolból, s később tértek vissza oda. Ellenkező esetben később indultak és korábban tértek meg. Téli időszakban nem tartották bent mindig az állatokat. Jó időben ki-kihajtották őket a szabadba, hogy kijárják magukat. Ilyenkor természetesen gondoskodtak a takarmányukról. A kényesebb anyajuhoknak Tóth István a régi szénabőség idejében szálas takarmányt még busásan (bőségesen) adott. Az abrakot azonban már ő is adagolta. Egy-egy napra 1 kg burgonyát és 1/4 kg tengeridarát mért ki számukra a juhász kezéhez. A szénát brugó-rácsban . az abrakot deszkaválúban tették eléjük. Más juhainak azonban már Ő is csak csátés ( sásas ) szénát juttatott. Ezt a juhászok néha már a hóra szórták ki nekik.
