Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)

Nyárády Mihály: Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben

Tóth János jól ismerte a juhait. Tudta, hogy a szőrük nem zsíros. És hogy a hátukon választék van, amelyen az esóvlz a juhok hórére hullik, majd azon le is szivárog. Ilyenkor az állatok el is ázhatnak (vizesekké válhatnak és megbetegedhetnek). Azért alkalmatlan idókben itt is csak hodályban tartotta éket. Ha azonban az idó felmelegedett, már nádkerltésbe (fedetlen nádépítménybe) záratta éjszakára. Hagy melegben pedig faléckák (farácsok) közt hálatta. Ilyenkor nem kellett tartania a farkasoktól, mert azok már tul a Tiszán (a Tisza ellenkező oldalán), a zempléni erdőkben nevelgették a kölykeiket. A juhokat fejték. Amikor az anyajuhoktól a kis bárányokat elvették, egy liter tej is lett napjában utánuk. A tejből gömelyét

, (go— mólját) készítettek. A juhokat a legelőn a tövistől oltalmazták. Csak egyszer nyírták: májusban. Igy a szőr télig megbundásodhatott rajtuk. Szőrösen egy-egy hideg nyári esőt is csak kibirtak. A homok nem ragadt az állatok szőréhez. Lehullott róla. Tóth János a lenyírt szőrüket a kallóba vitette. Ott eladta.

8 A juhoknak a gazdájuk nagyon kedvezett. Ott ettek (legeltek), ahol szerették. Ha a tavaszi mező még apró volt, a gabonájára is ráhajtatta őket. Ha ilyenkor a juhász szót tett érte, - pedig az ő kom mendes (konvencióé) juha is ott evett a gazdájáéval, - azt felelte neki: Ne gondolj vele! Annyi gabonánk terem,hogy kettőnknek elég lesz. (

Kujbus volt a juhásza neve. Nagyra becsülte. Nagy gazda létére az István nevű fiát is rábízta. Mellé bojtárnak adta: hadd tudja meg,hogy mi a gazdálkodás!) Sok csengő és harang volt a juhokon. Egy 5-600 juhból álló csapatra harminc csengőt és harangot is ráraktak

. A harangok nagyjai 2-3 kilót is nyomtak. A csákvári harang lapos és bő szájú volt, aeszsze hangzott. A szúkszájú harang csak döröabözött rajtuk. Pergő is került itt-ott a juhokon.Kicsi volt. Halk szavú. Azért nem sokba nézték. Míg magyar juhok voltak, kampós juhászok nem akadtak Kéken. Hosszú gulyás botjuk volt valamennyijüknek.Ha a juhot meg akarták fogni, belekaptak a szőrébe. Tóth János az 1878. évben vált meg a magyar juhaitól. S akkor már olyan juhokat hozott be Kékre, amelyek nagyon jól állták az időt, amelyeknek gyapjúk volt, és amelyeknek a hátán nem volt választék. A jó, zsíros gyapjú eltakarta a hátukat. Esős időben ennek csak a hegye lett vizes. A töve nem. Még a hó sem fogott ki rajta. Amikor havazott,