Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)
Katona Imre: Népi állatorvoslás Csongrádon III.
Egy ember a kés szarrát fogta, a másik az előre húzott és as elsőkkel összekötözött hátsó lábakat tartotta, i juhász féltérdre ereszkedve dolgozott, Külön-külön vágta fel éles bicskájával a hereburkokat, késsel nyoata ki a heréket, húzta és csavarta szakadásig as ondózsinórt. A legtöbb austraflrut hizlalás után levágták, de meddő, jerke, vagy anyafalka harangos (csengős ) vezéreinek is használták őket. 4. Temhesség, ssttlés, A birkák tömeges báránvozása sok gondot okozott a juhászoknak és a gazdáknak. A hasas bttrgék védelmére különösebb szabályt nea ismertek, legfeljebb tartózkodtak megtttésttktől és kifárasztásuktólj hónapokon át jól takarmányozták és az elles előtti hetekben a meddőktől, kosoktél, őrüktől külön rekesztették őket. 14 A legtöbb anya komplikációk nélkül ellett, de a aok kuka (nyögéa nélkül ellő), előhaai (primipare, először vemhes) és ikerellő 15 miatt szükség volt állandó felügyeletre. Az elles levezetése és az ide vonatkozó szókincs megegyezik a lóéval /11/, ill. a marháéval /5/. 16 Kern itatták viszont a föcstej et.a poklá t (velamentua, magzatburck) sem etették meg az anyával, legfeljebb küszöb alá ásták, hogy a rontást elkerüljék. Az el Ohasiákkal és ikerellőkkel adódott legtöbb komplikáció, végső esetben az anyabttrge életét tekintették. Különleges eset volt az un. hasi bárány : vemhes birka elhullása vagy levágása esetén az idétlen bárányt kimetszették anyja hasából. 17 5. A báránr védelme és gyógyítását szoptatás . A bárány ködöké t (funiculus umbilicalis, köldökzsinór) a csikóéhoz /12/, ill. a borjúéhoz /6/ hasonló módon kötötték el. A nedves barit anyjához vitték főnyalni. 18 Fóazáradás után az anya tőgyének (über, emlő) két csöcs éből (mamilla, bimbó) kinyomkodtak a viaszszerű gyugó kat (dugó) és a báránnyal mind a két bimbót megszopatták. A szopás pontos szabályozására később is szükség volt. Sok vesződséget okoztak a különféle komplikációk. A csiklandós anyát - különösen elóhasi bárány esetén - fogni kellett, hogy a ssopást tűrje. Némelyik anyabirka elverte magátől újszülöttjét, közös rekeszbe zártak vele.hogy elvállalj a .Nagyobb számú ikerbárány születése vagy az anyaállat elhullása e8etén sem volt szükség mesterséges