Kovács Ágnes: Néprajzi Közlemények 3. évfolyam, 3. szám - Magyar állatmesék típusmutatója (Budapest, 1958)

Bevezető

ind- görög - latin moralizáló fabnla mintájára ebből és a jóval archaikusabb, szájhagyományban élő európai állatmeséből alakult ki s középkorban az u.n. aesopusi, vagy ezópi mese, melynek oly szellenst. meghatározását adta mottóul választott kis mesénkben Vitkovics. Ez az Aesopus nevéhez fűzött, de csak részben őtőle származott mesefajta nagyobbrészben állatmese, de találunk az idetartozó mesék között legendákat és novellameséket is. Az aesopusi meséhez kapcsolható szemléleténél s részben anyagánál fogva a Rókaregény, ez a X-XII. századi nyugateurópai verses állatregény, mely az ind állatmesék mellett magába olvasztott bizonyos európai állatmeseanyagot is, mint pl. a Krohn által északeurópai eredetűnek mondott róka-medve /farkas/ ciklus * egy részét és a Szebeni muzsikusokat /130 mt./ stb.^ Az irodalommal szoros kapcsolatot tartó két nagy állatmesekör mellett az állatmesék egész légiója él még a szájhagyományban Európaszerte, melyet mesekutatóink megkiséreltek a rendelkezésre álló változatok alapján majd ehhez, majd ahhoz a területhez, néphez, nyelves? Iádhoz kapcsolni.

5 Nyugateurópában ennek nagy része bekerült a XIIXVII. század folyamán a különféle mesegyűjteményekbe, példatárakba s az aesopusi - phaedrusi mese mintájára moralozáló tartalmúvá vált. Középés Keleteurópában azonban tekintélyes mennyiségű állatmese csak a népmesegyüjtés megindulása óta került rögzitésre, vagy egyáltalán le sem Íródott s ennek következtében ma is közelebb áll a természeti népek folklórjából ismert állatmitoszhoz, mint a nagyobbrészben ind eredetű ezópusi mese, semmiféle moralizáló hajlandóságot nem mutat,inkább természeti jelenségek magyarázatául szolgál s ennek következtében valóban igen alkalmas arra, hogy paraszti kulturszinten gyermekmesévé váljék. A keleteurópai állatmesekincsből az eddigi kutatások alapján, elég határozottan elkülöníthető az igen jellegzetes orosz állatmese, mely a nyugateurópai állatmesétől tipológiai szempontból is viszonylag távol áll. A magyar állatmese mindkét nagy mesedialektusból átvett egyes típusokat, típusai és redakcióinak nagyrésze azonban sem az egyik, sem a másik mesekörhöz nem csatolható. Kell lenni tehát bizonyos közép-délkeleteurópai állatmesekincsnek is, melynek anyaga, intenzitása, elterjedése egyelőre nem körvonalazható. Kézenfekvőnek mutatkoznék számunkra a magyar anyagból való kiindulás, ha feljegyzett és kiváltképpen nyomtatásban megjelent állatmeseszövegünk nem volna olyan rendkívül kevés. Az 1953 óta készülő Ma-