Kovács Ágnes: Néprajzi Közlemények 3. évfolyam, 3. szám - Magyar állatmesék típusmutatója (Budapest, 1958)

Bevezető

BEVEZETŐ - Micsoda könyv lehet az, melyben az állatok is beszélnek? - kérdé tanitójátul a falusi tanitvány. - Ezópus meséjének hivják - felele a tanitó. - De az állatok is beszélnek! Hogyan lehet az? - Miolta az Emberek tulajdon száiokkal nem merik kimondani az Igazságot, az allatokéval mondatiák. - Ezt én nem értem. - Nem, Fiam, mert gyermek vagy. /Vitkovics Mihály, A falusi tanitó és tanitvány/

1 Vitkovics Mihály kis meséjénél tömörebben ma sem tudjuk meghatározni az állatmese egyik közismert megjelenési formájának mibenlétét,megkíséreljük azonban az állatmesét teljes egészében meghatározni, elválasztani a mese többi műfajaitól s rámutatunk a műfajon belül az egyes állatmesefajták közötti különbségekre. Állatmesének mondunk minden olyan mesét,melyben az állatok az emberrel egyenrangú módon gondolkodnak, beszélnek és cselekszenek, anélktil, hogy ezáltal akár a mese ember-szereplőiben, akár elmondójában vagy hallgatóiban a csoda érzetét keltenék: azt a benyomást, hogy ők most hosszabb-rövidebb időre valamely természetfeletti jelenség tanúi. Ez a szemléletmód élesen elhatárolja az állatmesét a tündérmesének azoktól a tipusaitól, melyekben szintén állatok a mesének az emberrel egyenrangú, sőt esetleg annál magasabbrendü szereplői, jelenlétüket, magatartásukat és cselekedeteiket azonban a mese ember-szereplői, elmondója és hallgatói természetfeletti jelenségnek tekintik. Az állatmesének azonkivttl, hogy az emberrel egyenrangú állatszereplői vannak, még azt a vonását szoktuk jellegzetesnek tartani, hogy benne az állatok által előadott, mondhatnók, lejátszott jelenet bizonyos életbölcseség, erkölcsi igazság, gyakran társadalmi fonákság szemléltetésére szolgál. Az állatmesének ezt a vonását Wienerttel mi is a műfaj egyik megjelenési formájának, de nem föltétlen velejá-