Kovács Ágnes: Néprajzi Közlemények 3. évfolyam, 3. szám - Magyar állatmesék típusmutatója (Budapest, 1958)

Bevezető

-Ilmint ezt saját gyűjtési tapasztalatomból tudom, Kalotaszegen,

s nyilván él ma is pl. a Székelyföldön, ahogy ezt a "Háromszéki népköltési gyűjteményiben közölt szövegek mutatják. Falusi általános iskolai tanulók körében meghirdetett szöveggyűjtő pályázattól várhatnánk talán a legtöbbet, mert ez a műfaj ma is általában mint gyermekmese él,

s életbentartásában résztvesznek a gyermekek, szülők és nagyszülők mellett az óvónők és az alsó tagozatban tanitó pedagógusok is. i rövid,egyszerű meseszövegek feljegyzése még Írni nem is egészen könnyedén tudók számára sem okoz különösebb nehézséget. Az ilyenfajta pályázat természetesen a könyvmesék nagy tömegét is felszínre hozná, megfelelő pályázati feltételek biztosítása esetén azonban ez is hozzájárulna az országos kép kialakításához 15

. Ezen túlmenően kívánatos lenne, ha társadalmi gyűjtőink, sőt hivatásos gyűjtőink is nagyobb gondot fordítanának erre a műfajra, s megkísérelnének felkutatni olyan kiváló mesemondókat, akik az állatmesének különös "szakértői". Nagyon valószínűnek látszik, hogy Kálmánynak Magyar s zentmárt ónban, vagy Bondár Györgynek Nagyszalontán egy-egy ilyen mesemondót sikerűit felfedeznie. Természetesen az állatmesék elmondói nem lehetnek olyan általánosan ismertek, annyira népszerűek, mint a férfitársaságok, közös munkák, utazások "igazi" mesemondói, a tündérmesék előadói, mulatságok, fonók, lekvárfőzések tréfacsinálói, vagy az öregasszonyok ós kisgyermekek ijesztgetői: a "babonás" asszonyok, őket inkább a családi*k8rhen, vagy a gyermekek között keressük, s fáradságunk nem lesz hiábavaló. Megkönnyíti munkánkat az is, hogy ennek a műfajnak a gyűjtése nem annyira a téli munkaszüneti időszakhoz, vagy egyes társasmunkákhoz kötött, mint a tündérmeséké. Az állatmesék apró hallgatósága a gazdasági évtől függetlenül is igényli a szórakoztatást elalvás előtt, vagy esős időben, vagy ha elfáradt játék közben, s a felügyelettel megbízott öregebbrendü felnőtt vagy nagyobbacska gyermek is szivesen folyamodik a meséhez, mint "fegyelmező" eszközhöz. A szájhagyományban élő szövegek mellett ne kerüljék el figyelmünket az esetleges korábbi kéziratos feljegyzések, házi használatra késztilt mesekönyvek, de a nyomtatott "forrásmunkák" sem. Néhány napi gyűjtés után meglepetve fogjuk tapasztalni, hogy milyen szépszámú szöveg gyűlt össze. A nagyobb változatanyag alapján az alább megrajzolt tipusok képe mind világosabb, kerekebb lesz. Segítségükkel a tündérmesékhez hasonlóan ezen a területen is megállapít-