Némethy Endre , Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1957)
Babus Jolán: Kender és lenmunkák a beregmegyei Lónyán II. 2o2
rányomja az élét* majd egyenletesen csapkodja* mig a balkezével lassan kifelé huzza a kendert a vágó álla alól. Ha kihúzza alóla, a vágó állát jobban felemelve a már törött kendert ismét visszateszi, a vágást újra a bal kézfejtől kezdi. Ha az egyik oldalát végigvágta, a másik oldalát vágja. Ekkor a merev összetartó anyag, ami a kenderszál belsejét képezte, össze van törve a kenderszál külső oldalán levő vékony rostok között. Ha apróra törik, akkor már pozdornya . Ha már pozdorja van, akkor a munkában levő anyag már nem kender, hanem szösz , mert a rostok szálakra foszlottak szét. Ha a kender már szösznek válót* a marik harmadában, vagyis már jól végig van vágva, akkor a puha szöszre erősen rányomják a vágó állát s balkézzel lassan kifelé húzzák alőla. E többször megismételt müvelet céljs, hogy á vágó állának" és a vágótest káváinak éle kisodorja a szöszből a pozdorját. Végül kicsapják a marok harmadát: alulről-felülről a vágóhoz csapkodják, hogy a pozdorja kihulljon. Ez a rész már el van vágva. Végighúzzák mégegyszer a vágó alatt és a másik harmadot veszik munkaoa, majd a harmadikat ezután a három részt egyben vágják végig, a kézfejtől a tőig. A vágó leviszi a marok tövét, meg a kenderen maradt futókát is.Az egész markot együttesen meghúzzák a vágó rányomott álla alatt s nagy lendülettel csapják újra a vágóra, hogy azzal kiszóródjék belőle a pozdorja. Végül kicsapják a marok töves végét a vágón, egyben. Ezután a már elvágott tövea véget a balkéz fejére csavarva a l 3gyit vágják, más szóval felüjjét , virágosát y. magvaaát. Ez nehezebb munka, mert a hegyi vég kevésbbé merev, nehezebben törik és nehezebben válik el a pozdorja a rostoktól. Erősen kell rányomni a vágó állát. A hegyit osztatlanul, egyben vágják, mert az nem olyan vastag, mint a töves vég. /Felül vékonyabb a kenderBzál, a töve felé vastagodik*/ Az egészen elvágott markot a vágón jól kicsapják, aztán egyik kézzel a levegőbe tartva a másikkal szétrázzák, hogy a pozdorja mind kihulljon* A töves végén a szösz vastagabb és fehérebb, a hegyin kenderesebb , /érdesebb/ és barnább , feketébb /zöldes/. Az elvágott marok már szösz. Ugyanaz a személy, aki vágta, odaviszi a közelben álló' tllónhoz , kitill ja / l.ott/ s a földre teritett ponyvára, pokrócra helyezi. A földre nem, mert poros, piszkos. Elvágja, megtillja a másik két markot és ráteszi az előbbire a ' ponyvára, de nem melléje, hogy össze ne keveredjék /mert a markokat majd a végén nagyság szerint összepárolják/ hanem kóucs ba /kulcs/. Igy jár el a kiteregetett többi kenderkévékkel is, mig be nem borul, vagy be nem esteledik. Közben a vágó alatt meggyülik a sok hul -
