Némethy Endre , Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1957)
Szabó Mátyás: A Körös és Berettyó alsófolyása vidékének rétgazdálkodása
dunk a kifejezés használatáról. A Hirdetési Jegyzőkönyvek anyagában sürün előfordul. Talán összefüggésben van a szó használata azzal a ténnyel, hogy Ványán viszonylag ritkán osztják a kaszálót nyilasosztással , a kaszálók nagyobb része érkezési sorrendben kerül az igénylők kezére. A kaszálók nagyobb része viszont urasági kézben volt, ott pedig csak akkor sorsoltak, ha nagyon sok volt a jelentkező. Állandó a nyilasosstás gyakorlata Mezőtúron és Szarvason, ahol csak igy osztották fel a kaszálókat a tagok között. Szarvason nem a kaszálókat osztják fel, hanem a közösen levágott, összetakarított és boglyába rakott termést. A szénatermelésben érdekelt tagok tulajdonrészük arányában a szénát levágatják. Előre meghatározzák, hogy hány napig fognak dolgozni és kiszámítják, hogy egy paljetta /házrósz/ után hány embert kell a tulajdonosnak kiküldeni és hány napra. Rendszerint fogadott embert küldenek ki a gazdák, maguk csak azok mentek, akiknek nagyon kevés részük volt a közösben. A napszámosok a birtokosság egyik tagjának, vagy a csősznek a vezetésével dolgoznak. Ritkán az is előfordul, hogy kevés a munkaerő, vagy olyan kevés a széna, hogy nem érdemes a munkát egyes gazdák között széjjelosztani. Ilyenkor a közbirtokosság a saját pénzén fogadja a napszámosok bérét a széna termésből befolyó jövedelemből fizetik ki. Ilyenkor minden gazdától bizonyos részt levontak, hogy a birtokosság meg ne károsodjék. Miután az egész termést egyenlő nagyságú boglyákba rakták, a vezetőség kiszállt és meghatározta az osztás napját. Az osztás alapegységei az átlag 2 mázsa körüli boglyák szoktak lenni. A szénatermést megnézték és minőség szerint két egyenlő nagyságú csoportba osztották a boglyákat. Mindenki két helyről kapott a termésből, akármilyen kevés rész illette meg. Az osztást intéző vezetőségi tagok a boglyákat megszámozták: külön a jobbakat, külön a gyengébbeket. Egy cédulára irott kihúzott szám mindig két boglyát jelentett. A boglyák jelölése kétféleképpen történt: legáltalánosabb az volt, hogy minden boglya elé gyepből kivágott kétaraszos római számot irtak. Néhányan emlékeznek ezenkivül arra is 9 hogy a kákái társulatnál régen nem vágtak ilyen számot a gyepbe, hanem hosszú fadarabot megfelelő jelzéssel elláttak és ezt szúrták bele a boglyába. De szerintük ez nem volt olyan célszerű, mint az előbbi, mert sokan visszaéltek vele: a fadarabokat megcserélték a boglyák között. Aï osztás napját jó előre meghatározzák, amit a birtokosság időben kihirdet. Annak is kihúzták a számát, aki maga nem jelent meg
