Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)
Kiss József: A robotvilág és az 1848-as szabadságharc a somogyi nép emlékezetében
község/ századosuk vőt nekik, öregapám nagyon termetes ember vót, nam magas, de erős. Éppúgy szerette a bort, mind én. Mikor ivott, akkor szőni nem lehetett.Eccer a száztiz kilós sudőt dobta az öreganyám után. A Kégli keze alatt vót, ismerte jól a szomszéd kösségbü. Alárom van fújva, mindenki otthaggya a húsos káposztát, csak ő maratt ott, osztán át be a sorba. A bakancsa likas vót és té vót. Az alezredes kérdezte tüle,hun vót.Aszonta, a bakancsát varrta, a lába meg kinn vót. Hagyd monta a Kégli az alezredesnek - ez olyan gyerek, hogy a lába télen se fagy el ilyen bakancsba se ... Az összes csatákba eggy kazsokival vót eggyütt eggy dragonyos ezredbe. Aszmonta, hogy őt mindenhová bedobták, mer mindig makacskodott.Nem ilyenformán ment /t.i. a háború/ mint most. Hónapokig nem csinátak semmiccse,asztán megindútak és kaszabúták egymást" /1:2/. - "Róbert-Káró vót-e nem tudom - őrnagy, itt /Büssü/ vót neki birtoka, nagy-nagy óriási embör vót. Veszprém felü gyüttek át a Balatonon három éjjeli fagyáson /t.i. csak három éjjel fagyott meg, tehát igen gyenge jég volt/, az ellenség gyütt utánnuk. Vótak sokan,akkor ü vállalta a felelősséget, hogy ha elbukik, akkor széleggyenek. De lépést nem vót szabad tartani.Szerencséssen átgyütt valamennyi. Eggy ember ment átú szemközt a Balatonon,eggy levél vót nálla az ellenséghöz, a szamárdi pap kutte.Visszahajtották. Az őrnagy foment az emberrel egygyütt a paphó,agyon akarta lűni.de megsajnáta. A pap annyira megijett, hogy meghat utánna hamarossan" /1:1/. "Eggy főhadnagy inassá ement,mikor az idejit letőtötte,oszt az ü százaggyába nem talált olyan embert, akit szeretett vóna.Apám Varga Mihály 48-as honvéd nem az ü százaggyába vót. A főhadnagy egy szemle alkalmával megáll előtte s megszólítja: Fiam,együssz-e hozzám inasnak? /Követi a felszólítást, hűségesen szolgálja urát. Gyakran kap tőle pénzt az ura körüli kiadásokra; ami nem fogy el, azt pontosan megőrzi./ Egyszer megkérdezi a főhadnagy: Te, amit én neked adok vásáni, az elfogyott énrám mind? /Az inas előmutatja a jegyzéket a kiadásokról s a maradék pénzt./ Nem kő nekem, csak ki akartalak próbáni, hogy igaz vagy-e hozzám... Mikor a foglyokbú /értsd fegyházi rabokból/ alapítottak eggy lovascsapatot,a főhadnaggyá monta, hogy ü is mennyen el vele, de nem ment el, hogy ha elesik, tudathassák a pajtássai otthon. Eggy pajtássá annak a tisztnek,szinte az is ement, esszép bőrcsutorát adott neki. /A főhadnagy szemrehányást tesz a barátjának, hogy mért nem neki ajándékozta a csutorát, erre ő azt feleli, hogy ők együtt maradnak,de az inasától megválnak, azért kapta az./Megbánta sokszor, hogy nem ment el velük. - Ej, komám uram éhibázta, hogy
