Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

Kiss József: A robotvilág és az 1848-as szabadságharc a somogyi nép emlékezetében

r y kákrú nem tudok, az én gyerökkoromba se vótak, csak az uradalomba vót, itt is vót a pusztán valami négy fóka" /V:25/. Kaposméró

: "Kihajtották nagypéntökön a fókára, csak elleglt, ami nem vót fejős marha.mer annak kiilfin pásztora vót, azok hazagyüttek minden este, de ez a rédegjőszág, aki se nem fejős, se borgyu nincs benne, csak a gazda levitte minden kéthétbe a sót, ki mikor meggondóta, ki-ki a magáénak, mer ezek, mig a hó le nem esett, kinn vótak, Vót nekik ojjan nagy bódé csináva, oszt azalatt vótak, Ojjan szöglábak le vótak állítva, Ira gerendák rárakva, a tetejire meg szalmát, nádat tettek, az ódala üres vót. Asztat még láttam én is. A hele még megvan, ahol vót a tanyájuk. /Mondja,hogy rédeglegeltetésnek a nyolcvanas évek elején lehetett vége./ Efoglâtaja Gál /!/,mer mikor ki lett tagositva a főd,az urak foglaták el a többletet. Vót azelőtt legellő /!/ annyi, csorda, gula mind külön vót. A zuraságnak saját magának vót juhásszá, csordássá, kanássza, csikóssá. A polgároké eggy fölöntő gabonát kaptak darabszám, fele buza,fele rozs /tizenkét kilő/. A zuraság kanássza, csordássá, kapott konvenciót mind a többi, a juhász is, /nem tud arról, hogy a juhász a szsporulat s a gyapjú felét kapta volna/. A kösségnek juhásszá nem vót. - Araellik lovat nem hasznáta az ember, aszt kiverték a csikós elejbe, ezek minden este hazagvüttek. rkrökbe is csak a használatlant vitték ki nyárára." /VI:27/. Toponár; "A rédegjőszág az vót, ami tinó vót, a fejős az nem vót rédeg. A rédegjószágot befokták, mikor emut négy éves,de addig rédeg jószág vót. Az tavasszá kiment a legelőre,vót neki eggy nagy állás csináva, abba vótak egész éccaka. Mikor a hó leesett, akkor eresztette haza a gulyás. Meg se ismerte a gazda a maga üszejit meg tinaját. Vót borgyupásztor, tehénpásztor /az hazaeresztett minden este/,meg csikós, az is minden este begyütt" /VII:39/. "ídesapám tesvérbáttya meséte, hogy főhajtották a legelőre Hajmásra a marhákat, disznókat, csak a teheneket hatták itthun. Ha êfogyott a húsuk, êmontek oda,osztán hoszták haza a kész hizót, a zerdóbe makkótak, akkor nem köllött ám darátatni a malomba, mimmast; jobb világ vót, nváron nem köllött takarmány. Kimönt a jószág márciusba, húsvétkor hajtották ki a pásztorok, vitték ki botokon a kalácsokat, osztán csak ha a hó leesett, szűnt meg a legyeilés /!/,akkor gyüttek vissza. A nyócvanas évekbe lehetett ennek vége." /VI1:36/. Hedrehelven érdekes települési sajátságra emlékeznek az öregek éppen az állatok tartásával kapcsolatban: "Negyvennyóc előtt, hallottam az öregektu, kinn vótak az istállók a rétekbe, külömb mindeniknek a sajattjába, mer akkor még nem vót igy lakhel mérve, egy udvarba