Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

TÖRTÉNETI ADATOK - NÉPI IRATOK - Domonkos Ottó: Móring levelek Sopron vidékéről

4. Móring levél. A Tettes Sz: Háromság Atya, Fiu, es Sz: lelek Isten nevében, az Allol irt napon és Esztendőben egy részről Viszauer Mátyás mint TŐ Legén, és Ekker Trézia Néhai Frászt Sebestyén ÖZTegy közt következendő házossági.szerződés tétetet úgymint. 1. a Vőlegén az Arvo Gyermekeknek a Keresztén Katolikust, és erköltsös nevelését mint valódi atya magáro válolja, éa a­zoknak rendes fölneveléseket mint atya tartozó kötelességé­nek elfogadta ellenben ­2. Ekker Téri mint meny Aszón abbeli tekentetből, hogy még nevletlen árvo gyermekeinek neveltetése tekenteteben aböt­sü vagy Inventariom kinyilatkoztatása szerint mel 3154 fl 15 xr az az Három ezer egy száz ötvennégy forint es tizen­öt krajcárokból ál, ötszáz váltó forintokat, és holtom u­tánis ha én előb meghalnék mindaddig lakáso lehessen, meg­len ő nekije tetséssére leend, j jövendőbéli szerszemé­nyeinknek pediglen fele őttet Illesse és a másik fel egye­dül gyermekeinket. Ennek tanuáro és erejére, ezen egyesülés két egyenlő párban i­ratot, akét egyesülendő pár is ugy a meghivot bizonságokaltal is alá Iratot F'1lt Csornán 28 dik Oktoberben 1846 Mathias Wissauer Ekke János mint meghivot bizonság Als Breidigan Atler József meghivot bízonsag Ekker Terézia Menyaszon /Sopr. Muz. népr. let. 119. sz./

Next

/
Thumbnails
Contents