Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

Babus Jolán: Kender és lenmunkák a beregmegyei Lónyán 1.

KEMPER fiS LENMUNKAK A BEREGMEGYEI LÖHYÁH I. A föld A./ A kender helye, talaja. Nem volt mindig annyi kenderföld a lónyai határban, mint ma. A mostani szántóföldek legnagyobb részét a mult században még TÍZ borította: előbb a még szabályozatlan, majd pedig a gátat törő Tiszának a vize, összeköttetésben a számtalan patakkal, tóval, mocsárral. A szabadon maradt terület egy részét pedig erdő borította. Kevés volt a szántóföld, ami volt, abba elsősorban a megélhetéshez szükséges gabonafélét és kapásokat vetették, igy a kendernek, bármilyen fontos szerepet játszott is a nép ruházkodásában, kevesebb hely jutott, mint manapság. Abban az időben még nyomásos rendszerrel gazdálkodtak. A falu kenderföldjei a Nagykaszáló és Kenderszer nevü dűlőben voltak. A tagosítás óta tetszés szerint vethet mindenki bármelyik határrészen levő földjébe. A kendernek jő földre van szüksége, mert a szösz minősége elsősorban a talajtól függ. A lónyai agyagtalajt, melyet a Tisza és az egykori vizek iszapja tett termékennyé, a kender nagyon kedveli. Kedvező időjárás esetén csaknem embermagasságura nő benne, vékonyszálú, de erős rostu, igy szép vékonyra lehet fonni; szösze és vászna szép fehér, A nyiri homoktalajban is magasra nő a kender, de szösze helyenként valamivel durvább, A legjobb kendertermő föld az erdőközi, különösen Szernye és Barka szó határa /de a bátyúi, beregsomi nem nagyon jó a kendernek , mert szegény/. "Ott van még eccer szép kender!" mondják a lónyaiak elismerően. Az erdőközi kender általában szép vékonyszálú, rostja pedig olyan erős, hogy még vékonyabbra fonhatja, mint Lányán; ott még húszas bordában is fonalfelmenővel szőnek, nem pamuttal. Szépek, finomak is az erdőközi vásznak, amiben már nemcsak a kender minősége, hanem a nőknek fokozottabb szakértelme is közre játszik, hiszen "Az Erdőüközön tuggyák még igazán a kendermunkákot!"