Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)
Sz. Morvay Judit: Néprajzi adatok a Zoborvidékről
egyet épitenek a házak sorának végére, s azt az udvarban lakók közösen használják, vagy pedig a házzal egy tető alatt, minden házhoz külön egyet. Ha a ház és az istálló egy tető alá épült,az istállót mindig mélyebbre ásták, s alacsonyabb bejáratot csináltak neki, hogy a marhák meg ne fázzanak télen, A telek utolsó harmadában áll keresztben a pajta, az előtte lévő sima földdarabbal a szérűvel.A hatalmas pajta átéri két-három házsor szélességét is. Legrégibb tipusu az u.n. leppentős " kicés " pajta. Az alacsony, zsúpos tető egy része az ajtó fölött mozgatható. Rakodás idején két bálvánnyal föltámasztják, hogy a megrakott szekér beférjen. Hasonló pajtatipusról tesz eralitést Gunda Béla boldvavölgyi gyűjtése során. Az udvaron lakók a pajtát közösen használták, elosztották egymás között,ki melyik fiókban rakodhat. Szénát tartottak benne, szalmát, cséplésre váró gabonát. Akinek itt már nem jutott hely, az u.n. " sopát " épitett mag'nak. Ez három oldalán szinte a földig zsúpos " kicés ", szellős fószerszerü épitmény. Volt aki faragószéket, tüzelőt, lomokat is tartott benne. A pajta mögött gyümölcsös volt a telek keritéséig. Mikor a gabonás vermeket már nem együtt a templom körüli magaslaton tartották, leginkább az istállók és a szérűk közé ásatták. Trencsényi szlovák kutászok készítették ezeket két méter hosszú kanalaikkal. A körte alakú veremfalakat zsúppal bélelték. A kőalapu lakóházak beoeztása: ház, pitvar, kamra még ma is. A ház épitési anyaga eltérőleg a környező szlovákokétól soha sem fa, hanem döngölt föld. Gyűrött földet döngöltek deszka közé, vagy az igen szép régi szóval ílölt " kavaskertet ",paticsot csinálták s azt tapasztották be. Az előtti fal neve, " törött " v. " tömött fal ", az utóbbié " kavasfal ". Kedvelték még az ellentétesen dülő sárgombőcokból rakott falat is. Ma vályogot használnak. A falak kb.1/2 méter szélesek,a ház ajtaja 160 cm-nél régen nem volt magasabb, az utcára két ablak nézett, mig az udvarra csak lyukszerü nvilások, A pitvarajtó előtt a nehéz tölgyfaajtón kivül még egy kis rácsos ajtó is volt: a"saraglya". A szalmás tetőt védte a tíiz, a kicsapó láng ellen az ajtó feletti "bódhajtás", a "bőd", amely az utóbbi 60-70 évben dél felől terjedt el ezen a vidéken. Ugyancsak a tűz elleni védelmet szolgálta az egyszárnyas vasablak, a szegényebbeknél a tévő, amely sárral betapasztott szögletes vesszőfonás volt. Ezt tették az ablakra, ha nem voltak otthon.
