Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)
Bálint Sándor: A szegedi galambászat
Itt Szegeden az egyes purszlifajtákat kitenyésztőjük neve után is meg szokták különböztetni. Sok családban nemzedékről nemzedékre öröklődő szenvedély a galambászkodás, ami aztán sajátos típusok kinevelésében is megnyilatkozott. Igy a már idézett mondókában is előforduló Hódi_ család nevéhez a hófehér tollazatú, sárgaszemű, csontfehér körmű és orrú fehérpurszli , másképpen hódigalamb , hódifehér kitenyésztése fűződik. Hasonló a máléfajta , máléfehér , máléörvös , amely nevet a Málé csúfnéven emlegetett Kalmár családtól kapta. Már eltűnőben van; tollazata, csőre fehér, a feje pedig paradi csompiros. Ismeretes volt régebben a Kaminár család után a kaminárgalamb is. Nem emlékeznek különösebb jellegzetességér-e, de kiváló gondaal tenyésztették. Ilyen purszlif éle a manapság is kedvelt és elismert badéféle , badeféle is; tenyésztője Bozóki , csufnéven Badé István alsóvárosi galambász, foglalkozására nézve vasutas. A purszlival való foglalkozásnak, hajtásnak purszlizás neve is hallható. Kálmány megörökítette még a szintén tenyésztőjükről elnevezett bátorifehér , liptaikék , hűbertsárga . Kismiska Náci-féle lépes nevezetű purszlifajták emlékezetét is, de korunk galambászai ezekről már alig tudnak a nevűk hirén kivül valamit. A másik igen kedvelt keringő fajta a bécsigalamb ,vagy röviden csak bécsi . Kerek sima a feje, kurta a csőre, nincs fésűje. Tollazatának szine szerint van bécsikék , bécsivörös . bécsisárga . Winkler szerint még nem sikerült tisztázni, vájjon Bécs vagy Pest-e a szülőföldje. Ugy véli azonban, hogy a török hódoltsággal került hazánkba és innen Bécsbe, Pozsonyba, Prágába. Hogy a mai jellege szerint hol, melyik városban tenyésztették ki, nem tudjuk. Kitűnő tulajdonságainál fogva világszerte elterjedt. Szegeare talán a céhesség korában került, amely az akkori iparosvándorlás mellett egyúttal természetesen kulturjavak nagyfokú cseréjét is jelentette. A szegedi galambászok
