Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Bálint Sándor: A szegedi galambászat

yigler Márton, Pap András: Ez a hét fő galambász. Van azonban mindezeknél értékesebb forrásunk is a mult század végéről. Ez pedig a szegedi gazdasági kérdésekről sűrűn Írogató, egyébként ma már ismeretlen Hegedűs András újságcikke, ^ amely a szegedi galambászokat mutatja be. A cikk nemcsak történeti értékénél fogva érdemel figyelmet, hanem számos szabatos megfigyeléséért is. Azt mondja, hogy érdemes a szegedi galambászokról beszélni, mert "az általuk tenyésztett szegedi röpgalambok /purclik/ a legjobb, legmagasabb röpülésü és legkitartóbb galambok a manap hazánkban divó összes röpgalambok között." Nincs az országnak Hegedűs szerint és a magunk ismerete szerint sem egyetlen más városa, ahol annyi galambász élne, mint Szegeden. "Vannak legalábbis ezren. Népszámláláskor letagadják, nehogy adót kelljen fizetni. Kiállításokon nem vesznek részt. Ennek ellenére is a szegedi purcliknak országos hirük van éa dijakat, okleveleket nyernek, igy az 1892. rendezett zoabori kiállításon is." Az ujabb állapotok jellemzésére később rendre még visszatérünk. "A szegedi galambásznak - folytatja Hegedűs - megvan a jó tenyészanyaga, olcsóért kapja a galambéi

eséget, az eladásra szánt galambokkal nem kell neki városról városra kóborolnia, a jó fajtáért helyébe megy a vevő. A szegedi galambász "pakszióval" neveli kedvenc galambjait, a magasröptű jól vető purclijait és a nagy Ízletes husu gatyásokat. Naphosszat elgyönyörködik a purclicsapat keringésében és nem álmodik - legnagyobb részének fogalma sincs - díszoklevelekről, csillogó pénzdijakról." Hegedűs szerint ebben az időben a szegedi nép a galambászokat nem tartotta "mögélhetős" embereknek. "Az szegedi nép szemében a galambászás egyértelmű a restséggel, mert a szegedi galambászok nagy kontingense nem kabátos emberekből vagy értelmes gazdákból áll, hanem többnyire ácsok, kő-