Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Takács Lajos: Sip cseresznyefahéjból

kezében a harmonika voit, azt húzta, szájában pedig a sipot tartotta, és azt fújta. Ugy tartotta az ajkán, hogy nem is kellett fogni. A két hangszer pedig ugy szólt, mint egy banda, - emlékezett vissza.Játtői a juhásztól tanulta aztán Kadlicskó János is a sip készitését és megszólaltatását. A hasonló korú gyerekek is többen próbálták, de csak kettőnekháromnak ment jobban, azoknak, akik ügyesebbek voltak, és a hallásuk tisztább volt. 6 már akkor elég jól megtanulta, és később is gyakorolta,amikor a pusztán cseléd lett. Az utóbbi években már ritkán keritett rá sort,s csak a mi látogatásunk során készitett újólag sipot. Igy készült tehát a sip cseresznyefahéjból, és ilyen volt egy faluban, illetve az ahhoz kapcsolódó pusztán elterjedése. Pásztoremberek között máshol is találkozhatunk vele. Jelentősége a puszta életében nem nagy; közös alkalnfekkor nem sok a szerepe, hanem inkább csak egyéni szórakozásra szolgált. Mégis érdemes megemlékezni róla, hiszen éppen primitívsége az, ami megkapó. Valószinü, hogy a további kutatás kapcsolatot fog még kimutatni más népek hasonló primitiv hangszereivel. A népzenével foglalkozó kutatók pedig zenei vonatkozásban tudnának még sok mindent róla elmondani.Remélhetőleg ezt talán éppen a bemutatás nyomán hamarosan meg is teszik. Takács Lajos