Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Földes László: A Ditróból Budajenőre települt székelyek állattartása eljövetelükig 17o

tal korában milyen nagy orom volt a családban, amikor az ujonnan beszerzett kis piros-tarka kétszerannyi tejet adott, mint fehér elődje, vagyis egyedül annyit, mint két fehér együtt. b. A juh jelentősége a szarvasmarháéval vetekeuett. Sőt, azt mondhatjuk, hogy a mindennapi élet szükségleteit jobban, többrétűén, több szállal szövi át a juh jelentősége. A juh egyszer önmagában haszon; tavasszal fial, a sok vágóbárányt megveszi a husszék. ügy haszon. Megnyirják: két haszon. Egész nyáron át tejel: három haszon, ősszel felfüstö lik, s mint a disznónak, megeszik a húsát. Gyapjából posztót, háziszőttest, rokolyát, gyapjúiepedőket szőnek, szvettert kötnek. Faggyúját régen kocsikenőcsnek használták, s a c s o nt T\ a t is eladták. Bőréből kucsma, kozsők készült, amelyik meg volt nyirva, abból szita. A juh fajtájában nem történt változás: azelőtt is a hosszúszőrű juhokat tartották. Fajtanevet nem is tudnak mondani, különböztetni. Kovács Tamás marinót mond ugyan, de ez csak nagyzolás nála, mint ahogy azt is mondja, hogy ott tartottak mindenféle lovat: nóniuszt, muraközit, lipicait, pedig nem tartottak. c. Ló. Régen mind apró, hegymászó, rövidnyaku lovaik voltak. A tagositás előtti kabalacsorda mind ilyenekből állt. Háttérbeszorulása időben párhuzamos a magyar marha eltűnésével. A sokat emlegetett Kovács Tamás visszaemlékezett arra, ho^y dédapja rengeteg lovat tartott a havason, amiért a lófő nevet kapta. A Kovácsok ezután is sokáig viselték a lófő nevet, - teszi hozzá, hzeket a lovakat a hadsereg számára nevelték. Hemonda lovak voltak. Lóneveldéjük volt. Bármilyen nagy lehetett is régen a ló jelentősége s a lótartás mérete, Kovács Tamás idejében már csak harmadrendű a szerepe. A régi tájfajta kiszorul, és igényesebb, jobban keresett lovak divatoznak. Érdekes, hogy ezzel-az apró,