Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 11. évfolyam, 1-2. szám(Budapest, 1966)
Takács Lajos: Berki pásztorok a Kisbalaton szigetein
A berek és a szigetek A berek korántsem egyhangú, homogén vidék, hanem a szárazföldtől kezdve fokozatosan mélyül, posványosodik, aig végül a híg vizet , azaz a tiszta, sik vizet nem lehet érni, de a vizes terület is többféle jellegű, a posványság mértékének, növényzetének, járhatóságának megfelelően. A kemény talajon, ahova a viz soha sem ér, van a szárazzá , amely a berek körül még legtöbbnyire legelő vagy rét, az un. parra^ rét , amelyen jó füvek sarjadnak. A berek, a berki talaj nedves "a berekszél már csobog". Először csak a lapányos , süp pedős terület kezdődik, a linkós , gyöngébb talaj , melyet még lehet ugyan járni, ha száraz az év, és kaszálni is lehet, de az állat már könnyen beragad . A pocsolyák után találkozik a rihonya , mely még higabb és vizesebb, igy járhatatlan, ha csak közben kis döngöletet nem találni, vagy zsombékok nem emelkednek. Yörsön a vizes területet tulfásnak és a pocsolyát tulfának is mondták. A pocsolyás gödrökben különösen nyáron, ha a nagy viz visszahúzódik,a sürü, fekete lé neve a zalai parton: pöse , mig Vörsön: habarica . A pöse általában igen mély, 2^3 méter is lehet és különösen akkor veszélyes, ha zöld hényár elfedi. E rihonyás, pocsolyás területek között húzódnak hosszú, egymásba futó mélyedések, árkok: az erek , melyek egy-egy főérbe szakadnak. Ezek az erek általában éven át alkalmasak a hajózásra, vizi közlekedésre, közben emelkedések is találhatók, melyek ha kisebbek , döngölet a nevük, a nagyobbaké pedig sziget . A szigetek mind a két part mentén megtalálhatók, és régebben a mocsaras, vizes területek teljesen elvágták őket a szárazföldtől, azonban az első világháború óta már a legtöbbet tömés köti össze nemcsak a szárazfölddel, hanem egymással is. E töméseket az uraságok készítették olymódon, hogy rőzsekötegeket rakattak le és azokra földet hánytak. Hig viz , a szabad, tiszta vízfelület, ma már csak
