Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 11. évfolyam, 1-2. szám(Budapest, 1966)

K. Csilléry Klára - Kallós Zoltán: A gyimesi csángók "szullái"

veresfenyő ága "szúr, feláll,mint a szőrdisznyónak a szőre", azaz a sündisznó sörtéje. A fej alá az átalvetőt tették, vagy pedig fenyőágat. Bundával vagy zekével takaróztak. Lehetőleg a szulla széléhez húzódtak, az ajjáha hogy ha esik, vagy havazik, ne érje őket. Ilyenkor volt ugyanis rossz a szullában tartózkodás, mert a szél verte be a havat és az esőt. Az olyan fekvésmódnál, amikor a benttartózkodók lábbal helyezkedtek a közép felé, a fekvők lábát érte legjobban a füstnyiláson benyomuló eső vagy hó. Az ismertetett szullát a gyimesi csángókon kivttl a szomszédos, békási részen lakó románok is készitik, de már a moldvai részeken lakó románok nem ismerik, ők földbe vájt kalibát szoktak csinálni. Legújabban az erdei munka soknak boronából raknak szullát.Ez a második világháború után terjedt. Ez a ruzsnyák szulla vagy máramarosi szulla

, szegletes szulla

. Az itteniek ugy ismerték meg, hogy máramarosi ruténok voltak itt erdőt vágni és azok révén terjedt el. Ezt hat- vagy hétszegletűre épitik és a boronát ugyanúgy gerezdelve rakják össze hozzá, mint amikor házat épitenek. Noha az alja szegletes, a tetejének alapja köralaku, tetején azonban ennek is lik marad, a füstnek. A tető zsindellyel van fedve.