Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)
Szabó Kálmán: A kecskeméti állattenyésztés szókincse és szólásmondásai
nem engedi őket szopni. A tinó a kiherélt bikaborju. ökörnek akkor mondják, mikor járomba tanitják. A marha használat szerint lehet vonó vagy heverő , sás néven gulyabéli marha. A levágott baromnak egyes részeit megkülönbözteti, a maga nevén nevezi a kecskeméti pásztor és parasztember. Igy: Szegy , amely a melléből van, szegyfej , hasalja , tarja /a nyakából az első bordáig véve/, a nyaka tarja , világos tarja , far , fartő , rövid fartő , címer , azaz a combja, h át szín , lapocka , felsár , dagadó, nyelv , hosszú fartő , sziv , pacal , stb. Az alföldi magyar városok mindegyike tartott bitang aklot, ahova as elkószáló kártevő jószágokat, lovakat, marhákat, stb. behajtották. A bitang jószágról már Szt. László király /Í077-95/ törvényben intézkedik. Ennek a XIII• fejezetében mondja a bitangjószág szedője, kit közönségesen joch /iga/ szedőnek mondanak, valamit csak egybegyüjtend hajtsa a vármegyére. Természetesen Kecskemét, mivel nagy jószágtenyésztő város, ősidők óta tartott több bitang-aklot is, ahová az elkószáló bitangjószágot behajtották, s ott tartották, mig gazdája nem akadt- A bitang-akolba kerülő jószágról jegyzőkönyvet vezettek. Feljegyezvén azok nemét, korát, szinét, színfoltjait, szarvállását, jegyét, biliegét. Éppen ezért a kecskeméti nép állattenyésztésének szókincséhez ezek nagy jelentőségű adatokat őriztek meg számunkra. Pl. az 1780. július 1-től szeptember 28-ig a bitang-akolba kerülő marhák színére és szarvállására a következő feljegyzéseket találtam: Marha színe: babos 1, - bonta 1, - barna 8, - bikás 1, - daru 8, ezüst 1, - fehér 10, - fekete 12, - galamb szinü, - homály 2, - kék és kékes szinváltozat 27, - kondor 1, - kormos 1, - lamos 1, - málé 1, - ordas 7, - pirók 3, - rőt /rŐtös/ 12, - salak 1, - salap 1, - sárga 2, szederjes 1, - szennyes 1, - szőke és szürke szökés , szőjke 24, - tarka 1, - téglaszínű 1, - vadgalamb 1, - vadszőrű 1,
