Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Szabó Kálmán: A kecskeméti állattenyésztés szókincse és szólásmondásai

A KECSKEMÉTI ÁLLATTENYÉSZTÉS SZÓKINCSE Elősző A kecskeméti állattenyésztésre vonatkozó szókincs azért bir különös jelentőséggel, mert ezideig egyetlen nagyobb j Uattenyésztő magyar város szókincsét sem gyűjtötték össze, nem hozták nyilvánosságra. Mivel a nyelvkincs és a szókincs egészen azonos fogalmak, én az alföldi magyar ember észjárásának megfelelőbbnek tartottam a szókincs szó használatát. Évtizedeken át gyűjtöttem a kecskeméti állattenyésztés szókincsét, pásztoroktól, nagyobb részt azonban a város tanácsi jegyzőkönyveiből, gazdasági irataiból, bitang-jószágról vezetett lajstromokból és a bünfenyitő iratokból stb. A kecskeméti nép által több évszázadon át folytatott hatalmas állattenyésztés össregyüjtött szókincse azért bir nagy jelentőséggel, mert ez a kecskeméti nép több évszázados küzdelmes munkájával kapcsolatos. A 1^ szinére, termetére, színfoltjaira, továbbá a ló lábának, fejének, fülének, nyakának, sörényének, üstökének, hasának, hátának, csípejének, farkának szinére, színfoltjaira, állására 329 különböző kifejezést tudtam összegyűjteni. A kecskeméti magyar barom szinére 146 szinváltozatot, a szarv állására pedig 168 különböző kifejezést találtam. 3 A kecskeméti magyar ember nemcsak tenyésztette, de szerette is házi állatait. Kiváló bizonyíték erre Takáts Sándor közléséiből ismert, és a csikóra használt "gyermek ló" kifejezés, továbbá a lovának, tehenének adott ilyen ne-