Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

zásra kényszeríteni az első hosszabb uton még nem szabad, így több befogás után megszokja, s kb. egy heti prőba után húzogat is egy kicsit, miközben lassikán néha az ostort is pattingatják, kivált ha egy kicsit hanyagol. Némelyik fel­felrugdos a hámban, de kezdetben nem szabad megverni érte. - Eltelik egy nőnap igy, s akkor befogják egy öreg lő mellé, rúdhoz /addig csak lőggőn volt/. A rudat egy kötél darabbal hozzákötik /legalkalmasabb a marha kötél csülök/, kétszer átveszik a rúdon a facsülköt a kötél meghajlított végébe belehúzzák. Ez a legjobb. Még üres kocsival van ez, s a tanya körüli gyöpeken kocsikáznak egypár őrát, hogy a rud mellett valő járást megszokja s a kocsi zörgést is. - Ha félős a csikő /fél a vonattői/, nem szabad le­térni az utről, hanem szembe kell hajtani, lassú léptekkel, időt adni neki, hogy ezt megismerje, s meg kell engedni ne­ki, hogy fejét félre forditva ezt megismerje, mert vannak o­lyan parasztok, hogy jobban félnek az autótól,mint a betani­tott csikó, s befordulnak a szántóföldre. Ha autó jön szem­be, megszokja a letérést s nem is hagyja el. Lesznek árokba forgató lovak. Tehát az ilyen kikanyarodást a gazda meg ne engedje, inkább álljon meg idő nap előtt az uton, lépjen le a kocsiról s fogja meg a zabláját, s mialatt remeg, beszél­gessen hozzá, a nevéről, és simogassa. - Ha sorompóhoz ér, álljon a kocsival a sorompó lé­cig, egészen közel hozzá, hogy ismerje meg. Az ilyen tani­tásu csikókból lesznek a legjobb lovak. - Később terhes kocsiba fogták. - Volt, amelyiket nem lehetett még üres kocsiba se betörni. Az ilyent - ha beváltja - a honvédségnek adták el, vagy erdésznek, erdőkerülők vették meg /kerestek is ilyent a vásárokban/, s hátas ló lett belőlük. - Manapság 1 éves korában már befogták a csikókat, de könnyebben is tanulnak fiatalon.

Next

/
Thumbnails
Contents