Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

A billegzés a tulajdonjog igazolására szolgált. A régi időben, amig betyárok, tolvajok garázdálkodtak az országban mindenfelé, erre szükség is volt. A bélyegezetlen lovak értéke nagyobb volt, mivel azokat a hozzáértő félkézkalmárkodó emberek szőrbillegbe tudták verni. Egy csizmaszár darabra rárajzolták a kivánt betűket, aztán a szappanfőző szódával bekent helyen a csikó /v. ló/ bal farára illesztették s egy fapálcikával a bőrön kivágott helyen a betűket bekenték, majd a bőr levétele után klórmeszes vizzel bedörzsölték. Erre szőrdudorodás keletkezett s a betűk sütött billog formát mutattak. Passzust a régi un. zöldmezőjegyzőknél könnyű volt szerezni. Másfajta állatokat is billegeztek: Hozzák már a billegvasat, Fáj a szivem, majd meghasad. Sütik a birkám képire, Terik a polgár jegyibe. /Képdal/ Csikónyirás A csikók heréié se és billegzése után üstöküket és a sörényüket tövön levágták, ugyanakkor a farkukat is, a farkcsikig négygarádicsra. A farkukról lekerült szőrből ostor végére való tincseket válogattak. Ha több csikó volt a gazdaságban, az ilyenkor összegyűlt szőröket félretették és alkalomadtán a kereskedők felvásárolták. A ménesek idejében az éves csikókat is megnyirták a csikósbojtárok, ott künn a cserények körül. Mivel a méneseknél számos csikóra sor került, azok levágott szőrét a helyszínre idejében megérkezett kereskedők vásárolták fel, jó pénzekért, melyeken - mint szokásos mellékkereseten - a bojtárok osztozkodtak. A méneseknél tartott csikónyírások alkalmaira a pásztorok szép pusztai ünnepélyeket rendeztek, melyekre nem csak a tókegazdasághoz tartozókat hivták meg családostól, hanem a város elöljáróit, a szomszédos pásztorokat, néhány